Handó: ügyfélközpontokkal, informatikai szolgáltatásokkal újulhat meg a bírósági szervezet

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 21. századi ügyfélközpontokkal, informatikai szolgáltatásokkal újítaná meg a bírósági hivatali rendszert a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból.

1244543766birosag468

Handó Tünde egy keddi budapesti konferencián közölte: azt akarják elérni, hogy a bírósági szervezet működésében, a napi ügyvitelben a legújabb technika és módszerek jelenjenek meg, így például olyan elektronikus készülékek és programok, amelyeket a fiatalok ma már készségszinten használnak.
Az OBH elnöke a januártól elindítandó új szolgáltatások között említette az ügyfélértesítő rendszert, amely SMS-ben ad tájékoztatást például a tárgyalás időpontjáról.
Elmondta, elképzeléseik szerint a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból, a Széchenyi 2020 programban egyebek mellett energetikailag megújítanák a bírósági épületeket is, és erre már több intézmény esetében kész terveik is vannak.
Arról is beszélt, fontos lenne megteremteni a bíróságokon a távmeghallgatás lehetőségét.

Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy már sok országban video- és hangfelvétellel rögzítik a bírósági tárgyalásokat; szerinte ezzel egyrészt gyorsítani lehet az eljárást, másrészt biztosítható lenne az átláthatóság is.

Kitért arra is, fontos lenne a bírósági adatbázisok összekapcsolása, hogy a határozatok jól kereshető módon elérhetőek legyenek.
Elképzeléseik szerint ügyfélközpontokat alakítanának ki, ezekben a – postai vagy banki hivatalokhoz hasonló – centrumokban 21. századi körülmények között szeretnék fogadni az ügyfeleiket.
Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében című projekt zárórendezvényén Horváth Gábor Péter informatikáért felelős elnöki biztos adott tájékoztatást a legújabb, január 1-jétől már elérhető szolgáltatásokról.

Ezek közé tartozik például az ügyfélértesítő rendszer, amely SMS-ben tájékozatja majd az érintetteket például a tárgyalási időpontokról, vagy arról, hogy új irat érkezett az ügyükben.
Az OBH januártól egy online szolgáltatást is elindít, amely segítségével az adott bíróságon – a korábbi évek statisztikai tapasztalatai alapján – az állampolgárok megtekinthetik, hogy az egyes ügytípusokat a bíróság átlagosan mennyi idő alatt intézi el.
A bírói munkateher mérése is az OBH legújabb fejlesztései közé tartozik.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com