Három áfacsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV

Felszámolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) három, mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet, amelyek az árukat bonyolult céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést - közölte a hivatal szóvivője szerdán az MTI-vel.Kis Péter András közleménye szerint a külföldről behozott elektronikai cikkeket, mobiltelefonokat a bűnszervezetek egy bonyolult számlázási láncon, gyakran csak pár hónapig működő, székhelyszolgáltatóhoz bejelentett, strómanok vezette "bukó" cégeken keresztül számlázták tovább, áfafizetés nélkül. Ezek a cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, alkalmazottaik nem voltak, kizárólag fiktív számlázásra használták őket, sok közülük rövid úton külföldi állampolgárok nevére került - tette hozzá.
    

Tudatta: a cégek az áfacsalással 10,5 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést. A NAV összehangolt akciójában 59 helyszínen 226 nyomozó, járőr, IT-szakember vett részt, a kutatásokat a Merkur bevetési egység és az Europol is támogatta. A költségvetési kár megtérítésére országszerte több mint 5 milliárd forintos vagyont - többi között 1,5 milliárd forint értékben ingatlanokat, egymilliárdos bankszámlavagyont, 187 milliónyi készpénzt, 800 milliós követelésállományt, 616 millió forint értékben árukészletet és 100 milliós gépkocsiflottát - foglaltak le, valamint egy 800 milliós áfakiutalást is megakadályoztak - ismertette.
    

A szóvivő azt írta: a nyomozók 25 embert állítottak elő és hallgattak ki, közülük 15 embert őrizetbe vettek. A bíróság elrendelte 14 gyanúsított letartóztatását és egy gyanúsított bűnügyi felügyeletét - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com