Három pénzhamisítót fogtak el Budapesten

Elfogtak három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis 20 ezer forintos és 100 eurós bankjegyeket hoztak forgalomba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.Azt írták, hogy a nyomozást még tavaly májusban indították, miután több helyszínről hamis 20 ezer forintos bankjegyekről érkeztek bejelentések. A gyanú szerint egy 29 éves férfi tavaly áprilistól hamis 20 ezer forintos bankjegyeket készített abból a célból, hogy azokat forgalomba hozza.
    

A beváltásban egy 30 éves férfi is segítette a hamisítót, aki a hamis pénzzel főként budapesti üzletekben, kisebb értékben például dohányterméket, pékárut vásárolt. Az ebből származó bevételeket elosztották; összesen 237 hamis bankó került így a pénzpiacra - tették hozzá. A hamisító a rendőrségi közlemény szerint nem állt meg a magyar pénz hamisításánál, legalább negyven 100 euróst is gyártott, amelyet egy másik ismerősének adott át továbbértékesítésre.
    

A nyomozók január 11-én három budapesti helyszínen tartottak kutatást, a bizonyítékokat lefoglalták, és mindhárom gyanúsítottat elfogták. Pénzhamisítás gyanújával hallgatták ki őket, a hamisítót és első társát őrizetbe vették, a bíróság döntése alapján mindketten bűnügyi felügyeletbe kerültek, míg harmadik társuk szabadlábon védekezhet. Jelezték azt is, hogy az eljárás során a nyomozók a bűncselekményben részt vevő további személyeket is felkutatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com