Hatmilliárd forintnyi adót csalt el egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet

Hatmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait nemrég fogták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói - tájékoztatta a NAV hétfőn az MTI-t.A nagyszabású akcióban a nyomozók hazai és külföldi bankszámlákról 63 millió forintot, több mint 100 millió forint készpénzt, 117 millió forint összegben gépjárműveket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le, valamint 900 millió forintot meghaladó értékben ingatlanokat zároltak - közölték.

    
A bíróság négy gyanúsított letartóztatását és egy ember bűnügyi felügyeletét rendelte el - tették hozzá. A gyanú szerint a bűnszervezet az Európai Unió belső piacán alumíniumtömböket vásárolt, majd Magyarországon, színlelt belföldi értékesítések és valótlan belföldi beszerzések sorozatával kerülte el az általános forgalmi adó megfizetését. A bukó cégekből felépített számlázási láncban majdnem hatmilliárd forintnyi áfa tűnt el.
    

Az online számlarendszer valós idejű adataiból kiindulva a budapesti nyomozók, járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a Merkur bevetési egység támogatásával csaknem ötven helyszínen kutattak bizonyítékok után. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com