Hatszázmillió forintot kaphat Paks a Tolna vármegyei önkormányzattól

Hatszázmillió forint támogatást kaphat Paks a 2024-ben a Tolna vármegyei önkormányzathoz került, Paksról származó forrásokból - közölte Leber Ferenc (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.A képviselő szerdán Pakson, a Tolna vármegyei közgyűlés elnökével tartott sajtótájékoztatón elmondta, kedden a paksi Fidesz-KDNP-frakció tagjai Orbán Attila (Fidesz-KDNP) közgyűlési elnökkel egyeztettek a városnak jutó fejlesztési forrásokról.

Hozzátette: Paksnak a helyi strand felújítására és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola energetikai korszerűsítésére több mint 900 millió forintra lenne szüksége, de a közgyűlés elnökétől azt az információt kapták, hogy ekkora összeg nem áll rendelkezésre. Úgy fogalmazott, "ismeretei szerint" 600 millió forintot kapna a város, amellyel mindkét beruházás legfontosabb részeit elkezdhetik.

Orbán Attila azt mondta, a vármegyei közgyűlés hétfőn rendkívüli ülésen rendeletet alkot a paksi, különleges gazdasági övezetből származó iparűzési adó felhasználásáról. A 2024-es 2,6 milliárd forintból egymilliárdról a Bács-Kiskun, 1,6 milliárdról a Tolna vármegyei közgyűlés dönthet. Utóbbiból 600 millió forintra számíthat Paks.

A különleges gazdasági övezetekből származó adó elosztásának eddigi tapasztalatai alapján azok a települések, ahol az adózó működik, nagyobb arányban kaptak támogatást - jegyezte meg. Azt is elmondta, a paksi önkormányzat a 2021 és 2027 közötti európai uniós ciklusban 7 milliárd 116 millió forint uniós támogatásra pályázhat.

A kormány a július 31-én megjelent rendelettel különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartására irányuló beruházásra szolgáló ingatlanokat. A rendelet szerint az övezet helyi adójából származó bevétel 62,5 százalékát Tolna, 37,5 százalékát Bács-Kiskun vármegye önkormányzata a beruházással közvetlenebbül érintett települések fejlesztéseire, a területen működő szervezetek és települések működésének támogatására használhatja fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com