Hidvéghi Balázs: Európa nagy döntések előtt áll, de Brüsszel számára továbbra is Ukrajna az első

Európa nagy döntések előtt áll, és sajnos azt látjuk, hogy Brüsszel számára továbbra is Ukrajna az első - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett videójában.Hidvéghi Balázs azt mondta: a brüsszeli vezetők az európaiak pénzéből akarják folytatni a háborút, és ha ez nem lenne elég, most még Ukrajna EU-csatlakozását is gyorsított eljárásban akarják áterőltetni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a napokban bejelentette, hogy Ukrajnának 5 éven belül az EU tagjává kell válnia - tette hozzá.

"Ukrajna EU tagsága számos veszélyt hozhat ránk, ezért mi közvetlenül a magyar emberekhez fordulunk, és megkérdezzük a véleményüket erről, ez lesz a véleménynyilvánító szavazás. Ebben a szavazásban minden, Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgár vehet részt" - fogalmazott a politikus.

Úgy folytatta, hogy a választópolgároknak egy szavazólapot fognak postázni, és terveik szerint április közepén indul el a kézbesítés, május végéig mindenki megkapja a szavazólapot.

A videóban Hidvéghi Balázs bemutatta a szavazólapot, megjegyezve, hogy azon egyetlen kérdés fog szerepelni, ami úgy hangzik "Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? Igen, vagy nem".

Szavazni ugyanúgy lehet, ahogy például egy országgyűlési választáson az igen, vagy a nem válasz fölötti körbe írt "X"-el. A szavazólap biztonsági papíron lesz, nem fénymásolható, nem sokszorosítható. A szavazólapot egy ingyenes válaszborítékban lehet majd visszaküldeni a kormánynak - mondta az államtitkár.
Jelezte azt is, hogy a szavazatokat közjegyző jelenlétében fogják összesíteni.

"Nekünk Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme az első. Ezért kulcsfontosságú, hogy ebben a nagy horderejű kérdésben a magyarok elmondhassák a véleményüket. Hamarosan érkeznek a szavazólapok a postaládákba. Kérjük, minél többen mondják el véleményüket" - közölte Hidvéghi Balázs.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com