Hollik: az emberek választ várnak Botka Lászlótól a Szeviép-ügyben eltűnt milliárdokról (2. rész)

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden. Botka László és az MSZP vezetése valószínűleg tudhatja, hogy hova tűnt az a 11 milliárd forint, amellyel a Szeviép adósa maradt alvállalkozóinak - mondta a politikus az építőipari cég egykori székháza előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyen egy "Botka-botrány" feliratú molinóval megjelent a Fidesz és a KDNP néhány aktivistája is.


A székházban - amelyet Botka László adott át - működött "az MSZP pénzmosó cége", az az építőipari vállalkozás, amelyet a szegedi polgármester és a szocialista vezetők uniós támogatásokkal és megrendelésekkel tömtek ki - mondta a képviselő. Hozzátette: a cég vezetői, akik az avatóünnepségen Botka László mellett álltak, "ma gyanúsítottak ebben a korrupciós ügyben".


A Szeviép azzal, hogy nem fizette ki alvállalkozóit, több száz kis- és közepes vállalkozást tett tönkre, vitt csődbe - hangsúlyozta Hollik István. A jelek szerint az MSZP pártkasszájával volt összekötve ez a cég, a 2010-es kampány előtt tízmilliós nagyságrendben "talicskázták ki" a pénzt, és a szálak erősen a szocialistákhoz vezetnek - mondta a politikus.


"A Botka-botrány korrupciós gépezete" hasonlóan működött, mint "az ellopott metrópénzek" esetében. A metróbotrányban az MSZP-SZDSZ-es fővárosi vezetés közreműködésével "166 milliárd forintot loptak el a fővárosiaktól". Szegeden pedig Botka László városvezetése alatt 11 milliárd forint kárt okoztak a helybélieknek és a ki nem fizetett alvállalkozóknak - közölte a képviselő.


Hollik István szerint fontos tisztázni, hogy az ügyben mi a szerepe Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselőnek, akinek közös cége volt a Szeviép egyik vezetőjével. Az eddigi információk alapján úgy fest, hogy a milliárdok a szocialisták emberein keresztül végül az MSZP pártkasszájában landoltak - mondta a kormánypárti politikus, hozzátéve: nehéz elképzelni azt, hogy Botka László erről mit sem tudott volna, hiszen a cég egy fillér támogatást nem kapott volna, ha nem a szocialista politikus irányítja a Tisza-parti város.


Haág Zalán, a KDNP szegedi frakcióvezetője újságírói kérdésre kifejtette, valótlan az az állítás, hogy a szegedi önkormányzatnak nem volt semmilyen szerződéses kapcsolata a Szeviéppel. A vállalkozás - konzorciumi tagként - több helyi beruházás kivitelezőjeként dolgozott, és városi tulajdonú cégekkel is üzleti kapcsolatban állt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com