Hollik István: a népszavazás nemzeti ügy (2. rész)

A KDNP és a Fidesz szerint az októberi népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy, Magyarország biztonsága forog kockán - mondta Hollik István országgyűlési képviselő szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.fidesz-logo_A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, arra kérik a választókat, hogy ne kockáztassanak, ne kockáztassák családjuk jövőjét és szavazzanak nemmel az október 2-án megtartandó referendumon.
Szerinte ugyanis a pozsonyi európai uniós csúcstalálkozón semmi nem történt annak érdekében, hogy a kötelező betelepítési kvóta lekerüljön a napirendről - tette hozzá.

Megjegyezte: a brüsszeli kvótacsomag egyre fenyegetőbb, újabb- és újabb elemekkel bővül. Könnyítenék például a családegyesítést és lehetővé tennék gazdasági menekültek befogadását is Afganisztánból, Irakból és Eritreából.

Hozzátette: a veszélyt jellemzi, hogy jelenleg is egymillió migráns vár arra Líbiában, hárommillió pedig Törökországban, hogy Európába induljon. A politikus szerint szó sincs arról, hogy Brüsszel kihátrálna a kvótacsomag mögül és az Európai Parlament nyári állásfoglalása - amely szerint még több menekültet kellene befogadniuk a tagállamoknak Görögországból és Olaszországból - azt jelenti, hogy futószalagon szállítanák a magyar településekre a bevándorlókat.

Arra a kérdésre válaszolva: mit szól ahhoz, hogy a Standard and Poor's (S&P)hitelminősítő felminősítette Magyarországot, úgy reagált: a befektetők évek óta megbízható országként tekintenek Magyarországra, amit a magyar állampapírok népszerűsége is jelez. Ezt látta be az S&P. Megjegyezte: reméli, hogy ezt követően azok a hitelminősítők is felminősítik Magyarországot, amelyek ezt még nem tették meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com