Hornung Ágnes: az egyetemi tanulmányaik alatt gyereket vállalók is számíthatnak a családtámogatásokra

Az egyetemi tanulmányaik alatt gyereket vállaló fiatalok kiemelten számíthatnak a családtámogatásokra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.Hornung Ágnes azt írta: a felsőoktatásban töltött éveik alatt családot alapítók számára elérhető a diplomás gyed, a 25 év alatti fiatalok vagy a 30 év alatti anyák személyi jövedelemadó-mentessége, az első házasok kedvezménye, a babaváró támogatás, a családi adókedvezmény, továbbá jelentős kedvezményt kaphatnak a diákhitelből, sőt akár el is engedhetik nekik.
   

A diplomás gyed a gyermek születésétől 2 éves koráig jár, összege pedig a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével évről évre nő: 2023-ban alapképzés esetén már 162.400 forint, mesterképzés esetén pedig 207.480 forint. Fontos tudni, hogy a diplomás gyed-ből érvényesíthető a 25 év alatti fiatalok, valamint a 30 év alatti édesanyák szja-kedvezménye is, így a fiatalok magasabb nettó összegben kaphatják kézhez az ellátást. Ha pedig a diplomás gyed-ben részesülőknek az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül újabb gyermeke születik, a kisebb gyermek után is jogosulttá válhatnak az ellátásra - ismertette az államtitkár.
    

Hornung Ágnes emlékeztetett arra is, hogy a 30 év alatti nőknek január 1. óta az első gyermek után elengedik a fennálló diákhitel-tartozás teljes összegét, ha felsőfokú tanulmányaik alatt vagy a diploma megszerzését követő két éven belül vállalnak gyermeket. Azok a diák- vagy képzési hitellel rendelkező nők pedig, akik később vállalnak gyereket, első gyerekük születésekor vagy örökbefogadásakor kérhetik diákhitelük törlesztésének felfüggesztését, a második gyermeknél elengedik nekik a fennálló tartozás felét, míg a harmadik gyermek érkezése esetén mentesülnek a teljes fennmaradó hitel megfizetése alól - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
    

Hornung Ágnes kitért arra is, hogy a 25 éven aluli munkát vállaló fiatalok az átlagbér összegéig mentesülnek a szja megfizetése alól, január 1-től pedig a 30 év alatt gyereket vállaló nőknek sem kell személyi jövedelemadót fizetniük 30. életévük betöltéséig. A fiatalok házasságkötés esetén élhetnek az első házasok adókedvezményével, valamint a jövőre 10 millió forintról 11 millió forintra emelkedő babaváró támogatás lehetőségével is - tette hozzá az államtitkár.
    

Hornung Ágnes végül írt arról is, hogy a gyerek számára az állam életkezdési támogatást helyez el életkezdési letéti számlán, a Babakötvényre pedig akár családtagok, ismerősök is utalhatnak pénzt, így segítve a gyermek majdani életkezdését 18 éves kora után. A Babakötvény kiemelt kamatozású: február 1-jétől immáron 17,5 százalékra emelkedett az éves kamat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com