Hornung Ágnes: idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba

Idén nyáron több mint 130 ezer résztvevőt várnak az Erzsébet-táborokba - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden Zánkán.Hornung Ágnes közölte, az Erzsébet-táborok indulásakor, tíz évvel ezelőtt még csak néhány ezer gyerek tudott részt venni a programban, tavalyra ez a szám már 180 ezerre nőtt, és idén is ugyanennyi gyerekre számítanak az egész év során.
    

A nyári táborokba 130 ezer gyereket várnak: a két legfőbb helyszínen, Zánkán és Fonyódligeten 35 ezret, a napközis táborokban 88 ezret, az egyéb helyszíneken több mint 10 ezret - ismertette az államtitkár. Hornung Ágnes elmondta, az elmúlt években megújult táborokban 21. századi körülmények között várják a gyerekeket, akiknek egyedülálló élményeket kínálnak, Zánkán például több mint 60 program közül válogathatnak a résztvevők: kipróbálhatnak többféle sportot, részt vehetnek tudásalapú, ismeretterjesztő, oktató programokon, valamint belekóstolhatnak a robotika vagy a 3D-nyomtatás világába is.
    

Az ottalvós és a napközis táborok mellett vannak családi Erzsébet-táborok is, valamint gondoltak a nehézségekkel küzdő gyerekekre is, külön tábort szerveznek az 1-es típusú diabétesszel, a valamilyen betegséggel vagy fogyatékossággal élőknek - tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, hogy nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is van egy tábor.
    

Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a családügyi területen hármas célt követnek több mint 13 éve: minden vágyott gyerek megszülethessen, a családok anyagi biztonságban élhessenek, valamint minőségi kapcsolat legyen a munka és magánélet között. Ezt szolgálja a több mint 30 féle családpolitikai intézkedés, valamint az Európában egyedülálló táboroztatási forma is, amely anyagi segítséget nyújt a családoknak, leveszi a terhet a szülők válláról azzal, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között tölthetnek minőségi időt, valamint hozzájárul a munka-magánélet egyensúlyához is, mert miközben a szülők dolgoznak, a gyerekek élményeket szereznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com