Huszonötezer liter hamisított pálinkát foglalt le Szabolcsban a NAV

Több mint huszonötezer liter illegálisan előállított pálinkát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei családi vállalkozás ingatlanain - közölte a hatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.Simon Béla közleményében azt írta, a nyomozók bűnügyi információkra alapozva ellenőrizték a helyi szeszfőzde üzemeltetőjének és családtagjainak ingatlanait. A melléképületek betonpadozatai alá rejtve többezer literes tartályokban, illetve egy udvarban parkoló autóban, különböző űrméretű műanyag flakonokban bukkantak rá a 150 millió forint értékű szeszre.
    

A NAV munkatársai megállapították, hogy az ismeretlen összetételű, illegális úton előállított többféle röviditalt mesterséges pálinkaaromákkal ízesítették, a keverékek alkoholtartalma ötven százalék volt - ismertette a sajtóreferens. Simon Béla megjegyezte, a rejtekhelyül szolgáló épületek közül volt, amely legálisan pálinkafőzdeként üzemelt, más vállalkozás viszont hivatalosan kutyapanzióként működött. Utóbbi ingatlan mellékhelyiségeiben száz gramm marihuánát is találtak a pénzügyőrök, akik a kábítószer birtoklása miatt értesítették a rendőrséget. A nyomozók a családfőt előállították, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indítottak ellene eljárást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com