Árvíz - Folyamatosan apad a Lajta

Lassan, de folyamatosan apad a Lajta, csökken a Rába vízszintje is, így több szakaszon csökkentik az árvízvédelmi készültség szintjét, közölte az Észak-dunántúli vízügyi Igazgatóság vezetője péntek délelőtt az MTI-vel.

Árvíz - Újabb utat zártak le a Hernád áradása miattNémeth József tájékoztatása szerint a Lajta mentén szombaton reggel hat órától másodról első fokúra enyhítik a készültség szintjét.

Jelezte azt is: a Rába apadása miatt Börcs, Lébény, Hanságliget, Szentkereszt, Győrsövényháza és Rábcakapi térségében, az Árpás-Répcementi árvízvédelmi szakaszon, Nicknél, Uraiújfalunál, Marcaltőnél, Kemenesszentpéternél, Pápocnél és Ostffyasszonyfánál este hat órától megszűnik az addig első fokú készültség.

Az igazgatóság honlapján nem sokkal korábban közzétettek szerint a Lajta reggelre apadt a harmadfokú készültség szintje alá, másodfokig pedig várhatóan késő éjszaka csökken a szintje. Zavartalan a Rába apadása is.

Jelezték: a Rába szintje Vas és Győr-Moson-Sopron megye határán az esti órákban csökkenhet az első fokú készültség határértéke alá.

A szakemberek arra számítanak, hogy a Győr közelében fekvő Gyirmótnál hosszan, péntek délutántól szombat reggelig tetőzik a folyó, és szombat éjjelre csökken a vízszint a másodfok határértéke alá.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com