Árvíz - Készültség az Ikván, a Lajtán és a Rábcán

A levonuló árhullám miatt reggel 10 órakor készültség lépett életbe az Ikva, a Lajta és a Rábca mentén - tájékoztatta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szombat délelőtt az MTI-t.

Németh József közölte: az Ikva menti településekre elsőfokú helyi vízkár-elhárítási, a Lajta-mentén elsőfokú árvízvédelmi, a Rábca-menti, a kapuvár-hansági és a Fertő menti belvízvédelmi szakaszokon elsőfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el.

Árvíz Vas megyébenKevéssel korábban azt közölte honlapján az igazgatóság, hogy a Duna várhatóan a készültségi szint alatt tetőzik a térségben, ugyanakkor a Lajtán kialakult második árhullám várhatóan utoléri az elsőt. Az elsőfokú készültség határa körüli vízszint emiatt akár a harmadfok fölé is emelkedhet a jövő hét közepén.

A Vasban intenzíven áradó Rábán az elsőfokú készültség szintje feletti tetőzésre számítanak a Győr-Moson-Sopron megyei szakaszon. Árad a Répce is, a Marcal jobb parti mellékvízfolyásai közül a Torna és a Hajagos azonban szombat reggelre már apadni kezdett.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com