Árvíz - Vízügy: közel 320 kilométeren van árvízvédelmi készültség

Jelenleg közel 320 kilométeren van árvízvédelmi készültség a folyókon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Árvíz Vas megyébenA tájékoztató szerint harmadfokú készültség a Hernád mentén van, a folyó már tetőzött Hidasnémetinél, ezt a készültségi szintet azonban várhatóan még másfél napig fent kell tartani a lassú apadás miatt.

A közlemény szerint a Lajtán is jelentős árhullám vonul le, ahol másodfok mellett védekeznek. A vízügyi szakemberek számítása szerint az érkező árhullám Mosonmagyaróvárnál a harmadfokú készültséget meghaladó szinten tetőzik kedd kora reggel - tették hozzá.

A Duna Nagybajcsnál már tetőzött, jelenleg Gönyű alatt jár a tetőzés; lejjebb Komáromnál és Esztergomnál az első fok körüli vízállások várhatóak. Az árhullám Budapestnél várhatóan az első fok szintje alatt tetőzik, Baján és Mohácsnál az elsőfokú védekezés szintje körüli vízállásra számítanak.

A Rábáról azt írták, hogy az Országos Vízjelző Szolgálat számításai szerint a folyó középső és alsó szakaszain a fokozatosan egymásra torlódó árhullámok miatt az első fok körüli vízszintek várhatók.

A Sajón Sajószentpéternél vasárnap délben első fok feletti, Felsőzsolcánál pedig első fok alatti tetőzés várható. A Bodrogon várhatóan az első fok alatt maradnak a vízállások.

A tájékoztató szerint a Marcal és a Mura egy-egy szakaszán is elsőfokú készültség van.
Emlékeztettek arra, hogy a Dunán az áradás az utóbbi három napban elsősorban a Traun-Enns vízgyűjtőn és a Bécsi-medencében hullott csapadék hatására indult meg.

A legfrissebb előrejelzések alapján a következő napokban egyre melegebb, többnyire száraz levegő érkezik a Kárpát-medencébe, így további jelentős csapadékra a Duna vízgyűjtőterületén sehol sem számítanak.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy reggel összeült az Országos Műszaki Irányító Törzs, amely döntött a Rábánál, valamint a Sajó-Bódva-Hernád térségében szükséges intézkedésekről, valamint 34 vízügyi szakembert vezényelt át a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól a Lajtára.

MTI

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com