Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:

idojaras

Időjárási helyzet Európában:
----------------------------

Európa déli, délkeleti területein leszálló légmozgások hatására továbbra is napos, eseménytelen az idő, 30 fok körül alakul délután a hőmérséklet. Ugyanakkor Izland, a Botteni-öböl és a Kelet-európai-síkság felett ciklon örvénylik, hosszan elnyúló hullámzó frontjaik mentén az Alpoktól északra fekvő tájakon változékony, többfelé csapadékos az idő, a csúcshőmérséklet 20 fok körül változik. Hétfő estig a Kárpát-medence fölött hidegfront vonul át, emiatt több helyen fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.

Várható időjárás az ország területére hétfő estig:
--------------------------------------------------

Éjszaka fokozatosan megszűnik a csapadéktevékenység, reggel már leginkább csak délnyugaton lehet egy-egy zápor. Hétfőn napközben a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon, a főváros térségében, valamint zivatarok környékén meg is erősödik az északnyugati szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 19 és 23 fok között várható.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com