Ónos eső - Konvojokban lehet elhagyni Dobogókőt

Az autósok a katasztrófavédelem felügyeletével, konvojokban hagyhatják el Dobogókőt. Egy "közúti nyiladék" segítségével, kíséret mellett naponta többször tehető meg az út Pilisszentkereszt és Dobogókő között.

SHMÚ: Po¾adovica bude straši až do obeda

Kossa György tűzoltó dandártábornok, a helyi operatív törzs vezetője az üdülőhelyen tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: az utat nagy erőkkel tisztítják, hogy két nyomsávon járhatóvá lehessen tenni, a tűzoltók mellett erdészeti munkagépek is részt vesznek a munkában. Megkezdődik a helyi áramhálózat rendbetétele is, hogy az aggregátorok segítségével az egész települést lehessen ellátni, ne csak egy-egy pontot - tette hozzá.

Kiemelte: a legfontosabb feladat az utak megtisztítása, a lakosság számára az élelmiszerellátás, az orvosi ellátás, a melegedőhelyek, az ott lévő egészségügyi intézmény áramellátásának biztosítása. Zajlik a kárfelmérés, s amint enyhül az idő, az áramszolgáltató szakemberei megkezdhetik a hálózatban keletkezett károkat fölmérését, majd az oszlopok cseréjét, a kábelezést.

Beszámolt róla, hogy Dobogókőnek 84 állandó lakosa van, és mintegy 80 ember tartózkodott ideiglenesen, szállodában vagy rokonoknál az üdülőhelyen. Azokat, akik ezt kérték, még az éjszaka levitték a fővárosba, a befogadóhelyeket mintegy 40 ember vette igénybe - fűzte hozzá.
A dandártábornok elmondta: Pest megyében az áramszolgáltató, a közútkezelő és egyéb szolgáltatók képviseletében több mint 150 ember tevékenykedett. Éjfélkor még csaknem 160 ezer fogyasztónál nem volt áram, ez a szám reggelre 24 ezerre csökkent.
A településen minden lakóval tartották a kapcsolatot - közölte Kossa György, hozzátéve: kétóránként végjárták a települést.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A balti államok fölött ciklon örvénylik, emiatt Kelet- és Közép-Európa nagy részén erősen fe...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Kontinensünk középső és déli vidékeinek időjárását anticiklon alakítja. Területén vált...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- A kontinens időjárására napok óta a nyugat-keleti megosztottság jellemző. A Kelet-euró...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Ciklonok örvénylenek Izland, illetve a Kelet-európai-síkság térségében. Áramlási rendszerü...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: ---------------------------- Finnország fölötti középponttal markáns ciklon örvénylik, amelynek hatására Európa ész...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Kontinensünk északnyugati részén markáns ciklon örvénylik, amelynek frontrendszere a Skandin...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- Franciaországtól Fehéroroszországig húzódik az az anticiklon, amely meghatározza kontine...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában --------------------------- A Kelet-európai-síkság felett nagykiterjedésű anticiklon terül el, amelynek területén álta...

Időjárás-jelentés

Időjárás-jelentés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Európa nagyobb része továbbra is fázik; a szárazföld északkeleti felén az átlagosnál hűvösebb az idő. A középpontjával...

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

Több helyen 20 fok körüli meleg is lehet a jövő héten

A következő napokban általában borús, felhős lesz az ég, néhol esőre is készülni kell, de enyhe lesz az időjárás, több helyen 20 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteo...

http://ujhazak.com