Ifjúságpolitikai konferenciát tart a Fidelitas

A fiatalokat érintő kérdéseket járja körül a Fidelitas a péntektől vasárnapig tartó tanácskozásán Tatárszentgyörgyön.fidesz-logo_A családalapítás és lakhatás, a felsőoktatás, valamint a vállalkozás és álláskeresés témakörét felölelő, Rólunk szól elnevezésű konferencián szombaton Böröcz László, az ifjúsági szervezet elnöke köszöntőjében kiemelte: nemcsak összegezni kívánják a fiatalokat érintő problémákat, hanem válaszokat is szeretnének keresni a kérdésekre és javaslatokat tenni a megoldásra.

A fiatalok előtt álló kihívásokat megvitató kerekasztal beszélgetésen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője is kifejtette véleményét, s a jelenlévőkkel egyet értve, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés, a család és a munka összeegyeztetésének, illetve a külföldön való tanulás, munkavállalás problémáját tartották a legnagyobb kihívásoknak.

Novák Katalin ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a magyar fiatalok társadalma színes és összetett, így a problémák is összetettek. A jó külföldi megoldások és gyakorlatok átvehetőségét firtató kérdésre az államtitkár úgy fogalmazott, a kormány folyamatosan figyeli, milyen jó megoldások születnek más országokban, s ebből jön létre a hazai viszonyokhoz igazítva egy kormányzati "mix". Konkrét példaként egyebek között a francia házassági adókedvezményt említette.

Dúró Dóra véleménye szerint a fiatalokból hiányzik a tudatosság, egyéni és közösségi vonatkozásban is, ami számos területre kihat. Hozzátette: az, hogy nem születik annyi gyerek, nemcsak anyagi kérdés, hanem szemléletbeli is, "s a demográfiai fordulaton múlik a magyarság jövője".

A családalapítás és a lakhatás kérdéskörével kapcsolatban az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy sokat elmond: a megkérdezettek mintegy 80 százalékánál a második gyermek megszületésének gátja a lakhatási körülmény. Ezért is tekinti a Jobbik jó példának az osztrák bérlakás-építési programot - mutatott rá.

Novák Katalin a demográfiai kérdésre reagálva kiemelte: Magyarországon jelentős az eltérés a tervezett és a megszületetett gyermekek száma között, s a kormány feladata, hogy feltárja az okokat és megoldásokat keressen rá. Az államtitkár szólt arról is, hogy ma már - a korábbi időszakokkal ellentétben - ott vállalnak több gyereket, ahol a nők is dolgozhatnak, s ezért "segíteni kell, hogy az anyák ne érezzék magukat csapdahelyzetben". Ugyanakkor a család szerepe nagyon fontos - hangsúlyozta -, ezért azt kell erősíteni.

Dúró Dóra az otthon gyermekét nevelő anya és a dolgozó nő dilemmájával kapcsolatban hangsúlyozta: társadalmi konszenzusra van szükség arról, hogy mindenki azt választhassa, ami számára jó, és ne érje őket senki részéről "vád", döntésük után pedig segíteni kell őket.

A résztvevők a problémák orvoslására meghozott döntéseket, illetve megoldási javaslatokat is említettek. Novák Katalin emlékeztetett rá: folyamatosan tudták bővíteni a családtámogatások rendszerét, de sok lépés áll még előttük például a szemléletváltoztatás területén. Megjegyezte: a közeljövőben indulnak azok a kampányok, amelyeknek fókuszában az apák és a testvérek nagyobb szerepe áll.

Dúró Dóra a megoldási javaslatok között egyebek mellett a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának 5 százalékra történő csökkentését említette. A tanácskozás szombat délután a felsőoktatás, illetve Európa jövőjével, vasárnap pedig a munkahelyteremtés témájával folytatódik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com