Illegális bevándorlás - A Jobbik bírálja a fővárosi tranzitzónák kialakítását a pályaudvaroknál

A Jobbik szerint a bevándorlóknak nincs keresnivalójuk a budapesti pályaudvarokon és környékükön, s nincs "épeszű indok" arra, hogy nyílt, legalizált "menekültszállót" csináljanak a fővárosból.jobbikMagvasi Adrián, az ellenzéki párt XIII. kerületi önkormányzati képviselő-jelöltje szombati, budapesti sajtótájékoztatóján tüneti kezelésként értékelte a Keleti pályaudvarnál kialakított tranzitterületet. Mint mondta, ez lehet, hogy segíteni fogja a bevándorlókat abban, hogy minél hamarabb elhagyják Budapestet, de a helyi emberek érdeke az, hogy lakott területen kívülre helyezzék el őket, s ne pályaudvarok közelében.

Fontosnak nevezte, hogy a budapestiek biztonságos, nyugodt élete megmaradjon ebben a nagy bevándorlási hullámban is. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettese a tájékoztatón arról beszélt, hogy a befogadó állomásra szállító buszokat egyszerűbb lenne az ásotthalmi térségbe vezényelni és onnan egyenesen Ausztria felé küldeni.

A politikus szerint a kormány csak látszólagos harcokat folytat a bevándorlás ellen, a lényegi helyzeten azonban nem tudott változtatni. Ezt azzal indokolta, hogy az év első hónapjaiban és ma is 1000-1500 bevándorló érkezik naponta Magyarországra.

Kijelentette: a Jobbik a zéró toleranciát vallja a kérdésben és nem vállalja a felelősséget az egészségügyi kockázatokért sem. Z. Kárpát Dániel azt is kérte, hogy a kormány tisztázza, felállít-e önálló határőrséget és hajlandó-e felfüggeszteni a bevándorlók visszafogadására vonatkozó Dublin III-as rendeletet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com