Illegális mosószerrel kereskedő férfit tartóztatott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói letartóztattak egy férfit, aki közel 60 millió forint értékű, illegálisan előállított mosószerrel kereskedett - tudatta a hivatal közleményben az MTI-vel.Mint írták, a férfit vezetés közben tartóztatták fel, járművében nagyobb mennyiségű - egy ismert mosószer védjegyével ellátott - mosógélt találtak. A termékek külső jegyei alapján megállapítást nyert, hogy azok jogvédelem alatt álló termékek utánzatai - írták a közleményben.
    

Mint kiderült, a férfi értékesíti is a mosószert, sőt az előállítását is maga szervezi meg illegálisan foglalkoztatott munkásokkal, a saját családi házának kertjében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a hamis mosószerek előállításával közel 60 millió forint összegű kárt okozott a tényleges forgalmazónak. A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a mosószer kereskedelmi forgalomba kerülve a vásárlókra is veszélyt jelentene, mivel a gyártás nem ellenőrzött keretek között történt.
    

A nyomozók az okozott kár megtérülése érdekében készpénzt és targoncákat foglaltak le, illetve a bűncselekmény elkövetését bizonyító bűnjeleket szállítottak el a kutatásokkal érintett helyszínekről. A büntetlen előéletű férfi letartóztatását a bíróság elrendelte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com