IM: az ellenzék fejezze be a magyar emberek szándékos félrevezetését!

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) közleményben szólította fel újra az ellenzéket, hogy fejezze be a magyar emberek szándékos és folyamatos félrevezetését az isztambuli egyezmény ratifikációja kapcsán, mert ezzel nem segítik a nőket.Az IM kedden az MTI-vel közölte: a kormány a zéró tolerancia jegyében komplex intézkedéscsomaggal és következetes jogalkotással küzd a kapcsolati és a nőkkel szembeni erőszak ellen. Egyes ellenzéki politikusok hangulatkeltő állításaival ellentétben a kormány egy komoly áldozatsegítési és áldozatvédelmi hálózatot épített ki és működtet - emlékeztettek, hozzátéve: országszerte mintegy 300 védett szálláshely áll rendelkezésre, melyeket az állam és civil partnerei közösen tartanak fenn.

    
A kormányhivatalok keretei között országos lefedettséggel áldozatsegítő szolgálatok is működnek. Teljesen megtévesztő tehát az a kijelentés, hogy az isztambuli egyezmény ratifikációja bármiben módosítana a nők helyzetén Magyarországon - mutattak rá. Hozzátették, hogy 2020 az áldozatsegítés éve az Igazságügyi Minisztériumban. Ennek keretében megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitásait, amelyre több száz millió forintot költenek idén azzal a céllal, hogy országos hálózattá alakítsák az áldozatsegítő központok rendszerét.
    

A feltételes szabadságra bocsátás szigorításának javaslata mellett egy családjogi munkacsoportot is felállítottak - folytatta a tárca, jelezve, teljes terjedelmében tekintik át a családjogi szabályozást. Emellett mindent megtesznek, hogy - a civil szféra bevonásával - a témához kapcsolódó valamennyi kihívásra megnyugtató és hosszú távú válaszokat adjanak.
    

"A magyar kormány kiemelten fontos feladatának tartja a nőkkel szembeni erőszak minden formája elleni hatékony fellépést, mely célkitűzés folyamatosan megjelenik és érvényesül a kormány jogalkotási munkájában" - hangsúlyozták. Hozzátették, hogy továbbra sem támogatják azonban az isztambuli egyezmény ratifikációját, mert annak egyes rendelkezései ellentétesek a magyar migrációs politikával, továbbá nem kívánják a magyar jog részévé tenni sem a társadalmi nem fogalmát, sem az egyezmény genderideológiáját.
    

"Az ellenzékkel ellentétben mi a valódi cselekvésben hiszünk, és politikai célok érdekében nem használjuk ki mások, különösen az áldozatok nehéz helyzetét" - áll az Igazságügyi Minisztérium közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com