Iszapömlés - Jogerősen kártérítést ítéltek a mentés egyik résztvevőjének

Jogerősen 400 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg egy, a 2010-es vörösiszap-katasztrófa áldozatainak mentésében résztvevő férfinak szerdán meghozott döntésében a Győri Ítélőtábla, helybenhagyva a Veszprémi Törvényszék első fokú döntését.

viZámbó Tamás tanácsvezető bíró az ítélet indokolásában elmondta: azért utasították el a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. hatályon kívül helyezést vagy a kártérítés törlését kérő fellebbezését, mert a cég arra hivatkozott, hogy első fokon nem kellő szakértői anyag birtokában született döntés. Márpedig olyan ügyekben, amelyekben a közvélemény számára is egyértelmű kár keletkezett, erre nincsen szükség.

A tárgyaláson elhangzott: Poór Zoltán, felesége és közös cégük összesen hétmillió forintra perelték a Mal Zrt.-t és a regionális vízügyi igazgatóságot azért, mert devecseri ingatlanuk a 2010 októberében bekövetkezett katasztrófa miatt jelentősen veszített értékéből, illetve büféjük és használtruha-üzletük forgalma is jelentősen megcsappant.
Első fokon a Veszprémi Törvényszék - a most jogerősen megnyert 400 ezer forinton túl - elutasította keresetüket, egyebek mellett a követelés jogos voltát bizonyító szakvéleményeket hiányolva.

A szerdai tárgyaláson a férfi ügyvédje azt emelte ki, azért nem állt módjukban beszerezni ezeket az anyagokat a per során, mert a történtek miatt megroppant egzisztenciájú ügyfele nem tudta megelőlegezni a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges díjakat.

Az ügyvéd kiemelte: a férfi az első perctől fogva részt vett a lúgos ár áldozatainak mentésében, ami akkor és később is komoly traumát okozott neki, különösen, hogy volt olyan segítségért kiáltó ember, akit már nem tudtak kimenteni a vörösiszap-folyamból.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com