Jobbik: a kormányzat csendben elismerte, hogy törvénytelenség történt Elios-ügyben

A kormányzat csendben elismerte, hogy törvénytelenség történt az Elios-ügyben - hangoztatta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője.Arról beszélt: ha az Európai Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) ez ügyben tett megállapításai nem volnának helytállóak, a kormányzat benyújthatná Brüsszelnek a mintegy 13 milliárd forintnyi számlát.

    
Az átláthatóság fontosságát hangsúlyozva kijelentette, a Jobbik az ilyen ügyek miatt is szükségesnek tartja Magyarország csatlakozását az európai ügyészséghez. Szilágyi György kiemelte, Tiborcz István, a miniszterelnök veje szövevényes cégháló révén szerezte meg társaival a közvilágítási programok kivitelezésének lehetőségét, majd azokat lényegesen túlárazottan hajtotta végre, az Európai Unió kárára.
    

A jobbikos politikus szerint Orbán Viktor személyes felelőssége sem kerülhető meg ebben az ügyben; arról beszélt, a miniszterelnök a megteremtendő "nemzeti tőkés réteg" alatt saját magát és családját érti. Kérdésekre válaszolva elmondta, "nincsenek a Jobbiknak antiszemita megnyilvánulásai", Szávay István lemondáshoz vezető kijelentését "vállalhatatlan mondatnak" nevezte, amit egy magánbeszélgetésen, sunyi módon rögzítettek.
    

A hétfőn esküt tett Bencsik János képviselő, valamint Jakab Péter frakcióvezető-helyettes korábbi kijelentéseivel kapcsolatos kérdéseke válaszolva Szilágyi György arról beszélt, "mindenki változhat". Hozzátette, ha ez nem így lenne, akkor Dömötör Csaba államtitkár most is a Jobbik lelkes aktivistájaként tevékenykedne, mint egyetemi évei alatt tette. Vannak ám ilyen emberek a Fidesz-kormányban még, akiknek változott a véleménye - jegyezte meg, neveket nem említve. Ugyanakkor szerinte nem a közel egy évtizeddel ezelőtti megnyilatkozásokkal kellene foglalkozni.
   

Szintén kérdésre reagálva mondta azt, hogy szerinte Bencsik János nem listázni akarta az amerikai "zsidó lobbi" képviselőit, hanem egy tengerentúli jelentést szemlézett. Megemlítette: aki az Egyesült Államokban a törvényhozás tagja lesz, átlátható módon "minden adatot nyilvántartanak róla", így a származását, vallási hovatartozását is.
    

Kérdésre válaszolva közölte: a közélet átláthatósága indokolja, hogy a Jobbik képviselői évente nyilvánosságra hozzák a velük egy háztartásban élő hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát. Felvetésre reagálva hangsúlyozta : akkor lenne felelőssége az ellenzéknek az Elios-ügyben, ha demokratikus jogállamban élnénk. Példaként említette, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását a kormányoldal megtorpedózta.
    

Egy másik válaszában arról beszélt: a mostani ellenzék pártjainak előbb helyre kell állítaniuk a demokratikus jogállamot, és csak ezt követően kell foglalkozniuk a köztük lévő véleménykülönbségekkel. Más kérdésre válaszolva azt mondta: mindent megtesznek a számvevőszéki bírságok kifizetése érdekében, noha törvénytelennek és jogtalannak tartják a szankciót. Közben, mint mondta, abban reménykednek, hogy nemzetközi bírói fórum nekik ad igazat az ügyben.
    

Megismételte: részletfizetést kérnek, mert ha egy összegben vonják le a bírságot tőlük, "meg kell kezdeni a Jobbikkal szemben a felszámolási eljárást", felszámolva ezzel "a Fidesz legnagyobb ellenfelét".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com