Jobbik: a Szentatya mindig oda megy, ahol a legnagyobb szükség van rá

A Jobbik-Konzervatívok nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy Ferenc pápa ismét eljött Magyarországra - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.A közleményben idézték a párt elnökét, Gyöngyösi Mártont, aki úgy fogalmazott, a Szentatya mindig oda megy, ahol a legnagyobb szükség van rá. "A magyar nemzetnek - hívőknek és nem hívőknek is - biztos alapot ad embersége és tanításai" - tette hozzá.
    

Azt írták, a Jobbik-Konzervatívok közéleti tevékenységeiben iránymutatónak tekinti Ferenc pápa társadalmi tanítását. Ennek szellemében nem téveszti szem elől, hogy politikai tevékenységének célja mindenkor a közjó szolgálata; törekszik a köz javára gyakorolni az igazságosságot, tagjai mindent elkövetnek, hogy a szolidaritás ismét alapvető politikai értékké váljon Magyarországon - olvasható a közleményben.
    

Kitértek arra, hogy amint lehetőségük nyílik erre, helyreállítják a jogállamot Magyarországon; felszámolják a politikai korrupciót, amely egyszerre árulta el az erkölcs alapelveit és a társadalmi igazságosság normáit, aláásta a közintézmények iránti bizalmat, és ismét a közjó szolgálatába állítják a hírközlést, amelynek az igazság, a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás alapján kell működnie.
    

A Jobbik-Konzervatívok tagjai "a nemzetközi életben mindent az emberiség családjának egységéért, az igazságosságon alapuló békéért, a teremtett világ védelmében tesznek, hogy az Isten teremtette földi javakat az emberiség az igazságosság és a szeretet követelményei szerint hasznosítsa" - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com