Jobbik-elnök: az erős ellenzék határozottabban tud fellépni

Minél erősebb a kormányzattal szembeni ellensúly, annál határozottabban lehet képviselni olyan ügyeket, mint a férfiak negyven munkaév utáni nyugdíjba vonulása vagy az, hogy az önkormányzatok vehessenek vissza korábban állami kézbe került feladatokat - mondta a Jobbik elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Sneider Tamás utóbbiak között kiemelt területként említette a közoktatás ügyét és a szociális szférát, a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta: vannak olyan, jelentős fizikai megterheléssel járó munkakörök, amelyeket 55 vagy 60 évesen már nem lehet megfelelő módon ellátni.

  
Hangsúlyozta: 2011-től Magyarországon Európa egyik legrugalmatlanabb nyugdíjrendszere van érvényben, a nyugállományba vonulás feltételei alól legfeljebb a rokkantak jelentenek kivételt, ugyanakkor eltűntek a szolgálati nyugdíjak, a korengedményes, korkedvezményes nyugállományba vonulás lehetősége. Ki kell mondani: amit most a Fidesz művel a magyar lakossággal, a magyar férfiakkal, "az gyakorlatilag egy népirtással ér fel" - fogalmazott a Jobbik elnöke, mondván, "halálba küldik" azokat az idősebb férfiakat, akik nem bírják a fiatalokkal a munkatempót, így a férfiak mintegy kétötöde meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, vagy csak pár évig részesülhet az ellátásból.
    

Sneider Tamás kérdésre válaszolva azt közölte, Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester nem volt rosszabb kerületvezető, mint bármelyik társa, és "alkalmas arra, hogy Tarlós Istvánnak megfelelő kihívója legyen", de az csak a győzelme után ítélhető meg, hogy alkalmas-e a főváros vezetésére.
    

Hozzátette: Budapesten pártja azt vállalta, hogy nem indít ellenjelöltet az ellenzéki előválasztás nyertesével szemben, és ehhez tartják is magukat. A Máltán hétfőn aláírt menekültelosztási egyezmény kapcsán az ellenzéki politikus kijelentette: a Jobbik ellenzi a migrációt, így az elosztást is, mert az kedvezőtlen lehet Magyarország számára, ahová "így is rengeteg bevándorló települ be".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com