Jobbik-Konzervatívok: a külügyminiszter hívja be az orosz nagykövetet!

A Jobbik-Konzervatívok szerint a külügyminiszternek be kellene hívnia az orosz nagykövetet amiatt, hogy egy orosz történelem tankönyvben "fasiszta lázadásként ábrázolják az 1956-os forradalmat".Brenner Koloman, a párt országgyűlési frakciójának helyettes vezetője csütörtökön Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt megtartott, online közvetített sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "Szijjártó Péter külügyminiszter úrnak, ahelyett, hogy a Győzike-showban venne részt pacsizva", már nagyon régen be kellett volna hívnia az orosz nagykövetet és tiltakozó jegyzéket kellett volna átadnia neki.
   

"Tessék most kiállni és elítélni, hogy meggyalázták '56 emlékét" - szólított fel az ellenzéki politikus. A képviselő, aki egyben az Országgyűlés Külügyi bizottságának alelnöke, hangsúlyozta, a Jobbik mint Magyarország egyetlen euroatlanti elkötelezettségű jobboldali pártja továbbra is azt vallja: "ruszkik haza!" Közölte: a Fidesz külpolitikája az elmúlt 13 év alatt eljutott oda, hogy Orbán Viktor miniszterelnök rezzenéstelen arccal hallgatta végig tavaly februárban Vlagyimir Putyint, amint az orosz elnök ismertette a Brezsnyev-doktrínát, vagyis azt, hogy Oroszország újra szovjet-orosz érdekszférának tekinti Közép-Európát.
    

"Mindez azt jelenti, hogy befejeződött a Szovjetunió és a sztálinista múlt tisztára mosása" - fűzte hozzá. Brenner Koloman azt mondta: a Fidesz oroszbarát külpolitikája ellentmond a magyar nemzeti érdeknek; a Jobbik-Konzervatívok azt várja, hogy megszólaljanak végre "ezzel a gyalázattal " kapcsolatban a vezető fideszes politikusok.
    

"Ne hagyjuk, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kivezesse Magyarországot az Európai Unióból és a NATO-ból, mert tudjuk, hogy az EU és a NATO a biztonságunk!" - fogalmazott az ellenzéki politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com