Jogerősen elítélték a kölyökkutyákat csempésző két olasz férfit Zalában

Állatkínzás miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két olasz állampolgárt, aki 54 kölyökkutyát próbált Olaszországba csempészni, de a nem megfelelő körülmények miatt 17 állat elpusztult - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.judgeBartalné Mentes Judit felidézte: az Olaszországban kutyatenyésztéssel foglalkozó vádlottak 2012 szeptemberében kölyökkutyákat jöttek vásárolni Magyarországra. Letenye környéki tenyésztőktől összesen ötvennégy, 3-9 hetes kölyköt vettek, s egy autóba zsúfolva akarták őket a hazájukba vinni.

A gépkocsit az M70-es autóúton megállították a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei, ekkor derült ki, hogy a két férfi nem tudja hitelt érdemlően igazolni a kutyák eredetét, az állatokat pedig nem az előírásoknak megfelelő módon szállította. A rekeszek, kartondobozok tisztasága, mérete nem volt szabályos, megfelelő mennyiségű ivóvizet, élelmet sem biztosítottak a kölykök számára, amelyek körében az elmaradt féregtelenítés miatt súlyos fertőzés is terjedt.

A körülmények miatt az állatok közül 17 elpusztult, a többi annak köszönhetően maradt életben, hogy a két férfi lelepleződött, és így még időben orvosi ellátásban részesültek a kutyák. A vádlottakat januárban bűnösnek mondta ki az első fokon eljáró Nagykanizsai Járásbíróság. Az elsőrendű vádlottat két év, a végrehajtásában négy évre felfüggesztett, míg társát másfél év, de két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A védői fellebbezés nyomán a Zalaegerszegi Törvényszék a bűncselekmény minősítésén változtatva társtettesnek mondta ki a két vádlottat, de büntetésükön enyhített az elsőfokú döntéshez képest. A börtönbüntetés időtartamát mindkét vádlott esetében egy évre csökkentette, s ennek végrehajtását három évre, illetve egy évre függesztette fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com