Kancsendzönga - Erőss Zsolt felesége: véget értek a mentőakciók

Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie - mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége csütörtökön az MTI-nek.

Erőss Zsolt és Kiss Péter


Sterczer Hilda úgy tudja, csütörtökön is szerveztek mentőakciót a két eltűnt magyar és egy koreai mászóért. "Azok, akik a kettes tábor környékének átfésülését végezték, mostanában érhetnek le, de akit eddig nem sikerült lehozni, azt már nem is fogják, akkor tényleg vége" - fogalmazott.
Kitért arra, hogy csak Kollár Lajos expedícióvezető e-mailjeiből tud tájékozódni, vele telefonon utoljára szerdán tudott beszélni. Ő írt neki a mai kutatásról is.

Erőss Zsolt felesége, aki maga is hegymászó, azt mondta, pénteken mindenki elhagyja az alaptábort, vagyis aki holnap le akar jönni a hegyről, annak reggelre el kell érnie azt. "Ott már este van".

Az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos csütörtök délelőtti beszámolóját Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője juttatta el csütörtökön az MTI-hez. Ebben az expedícióvezető azt írta, hogy fent vannak a Kancsendzöngán a serpák, akik az eltűnt magyarok után kutatnak és egy koreai mászót mentenek. Szavai szerint azonban "ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni."

Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerdán délelőtt jelentették be. A két magyarnak hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. Ezután azonban kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.
A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com