Kedves Politikus Állat! /A Frusztrált operátorok országa/
A Frusztrált operátorok országa
írta: Cseri Pál
Húsz-huszonöt éve tanuljuk, hogy a jövő janicsárjai az operátorok. A betanított munkás kitaszított kifejezését finomítottuk, csiszolgattuk, mert az elegancia azért még szopóágon is jár, benne is van a Kis Magyar Dzsentri Kéziszótárban. Ismered? Hát persze, látom, bólogatsz.
Mi a nyereg alatt csak a becsületünket puhítjuk, azt is csak metaforikusan és ironikusan, de országunkban ezt már kevesen értik. Kiveszett az a régi rezgés, kiszívták belőlünk az évtizedek, meg a századok és a századosok. Irónia, ugye érted? Ingatod a fejed, na, erről beszéltem. Az van, hogy nem tudok örvendezve csárdást járni, mikor az ezredik kibaszott összeszerelő üzemet sikerül elültetnetek a jó magyar földbe megteremtve egy olyan jövőképet, amelyet még a nagyszámú ellenségeimnek se kívánok, mert kell a munka, jó a munka, de amibe mentálisan és fizikailag is belerokkannak a népek, kérdem én, tőled, az jó munka-é? Hallom, mondod, hogy nem lehet mindenkinek jó.
Kedves PÁ, ez lenne a te dolgod – hogy jó legyen.
Nézzük a dolog mentális aspektusait, tudsz követni, megvan, vágod: lélek, érzelmek, psziché? Nézhetnél egy kicsit okosabban is. A hatalmas gyártócsarnokok az autók, üvegek, szivattyúk, orvosi műszerek mellett a fóbiákat is gyártják rendesen, meg a depressziót, ezeket is ráteszik a futószalagra.
Nem egy körzeti orvos, pszichológus ismerősöm mondta el, aki multinacionális nagyvállalat közelében praktizál, vagy olyan városban, ahol több is van, hogy mennyien fordulnak hozzá, például pánikbetegségekkel, és egyéb lelki bajokkal, amelyek az esetek nyolcvan százalékában a munkahelyi állapotokra vezethetők vissza. Tudod, szorongás, meg a pánik, azt érezted, mikor a parlamentben egyszer egy önálló gondolatot kellett megfogalmaznod. Most már érted, miről beszélek. Mert azt senki nem merte még feltérképezni, hogy a nyolc-, tizenkét-, vagy folyamatos műszakrendben végzett monoton, a kreativitás minden formáját megkerülő munkának mennyire roncsoló hatása van a lélekre, az emberi pszichére. Nem lehet: van. Hogyan mélyül a szorongás az emberekben ilyenkor.
Elképzelhető, hogy végeztek már, de én még nem találkoztam ezt a területet boncolgató publikált tudományos munkákkal, nem beszélnek róla a tévében, rádióban.
2008-tól benne van a Munkavédelmi Törvényben, hogy a munkáltatóknak foglalkozniuk kell a pszichoszociális kockázati tényezőkkel, de nem ellenőrzi senki, mert nem dolgozták ki, hogyan ellenőrizzék, milyen referenciapontok mentén minősítsenek. Beemelték a törvénybe mert Európa elvárta, de nem vették komolyan, csak úgy félvállról. Ha egy termelési igazgatónak mondanád, kivezettetne a biztonsági őrökkel, hogy már megint egy hülye, aki akadályozza a termelést. Mert egy isten van: a darabszám. Sőt, ha már itt tartunk, arról sem olvastam tanulmányokat, hogy megvizsgálták volna a gyárakban, a sorvezetők, műszak-és termelésvezetők pszichológiai képességeit, mert sok esetben rajtuk múlik nagyon sok minden, ha ők jól és empatikusan végzik a munkájukat, sok mentális mentális betegség megelőzhető, szerintem.
Sajnos legtöbbször smasszer-szerű alakokat választanak ilyen feladatokra, akik a szociopátia előszobájából ordítanak a és csattogtatják a verbális ostort. Vad és megható dokumentumfilmet lehetne forgatni egy soron dolgozó ember életéből, amin még te is elsírnád magad. Talán.
írta: Cseri Pál
Kedves PÁ! (Politikus Állat)
Húsz-huszonöt éve tanuljuk, hogy a jövő janicsárjai az operátorok. A betanított munkás kitaszított kifejezését finomítottuk, csiszolgattuk, mert az elegancia azért még szopóágon is jár, benne is van a Kis Magyar Dzsentri Kéziszótárban. Ismered? Hát persze, látom, bólogatsz.
Mi a nyereg alatt csak a becsületünket puhítjuk, azt is csak metaforikusan és ironikusan, de országunkban ezt már kevesen értik. Kiveszett az a régi rezgés, kiszívták belőlünk az évtizedek, meg a századok és a századosok. Irónia, ugye érted? Ingatod a fejed, na, erről beszéltem. Az van, hogy nem tudok örvendezve csárdást járni, mikor az ezredik kibaszott összeszerelő üzemet sikerül elültetnetek a jó magyar földbe megteremtve egy olyan jövőképet, amelyet még a nagyszámú ellenségeimnek se kívánok, mert kell a munka, jó a munka, de amibe mentálisan és fizikailag is belerokkannak a népek, kérdem én, tőled, az jó munka-é? Hallom, mondod, hogy nem lehet mindenkinek jó.
Kedves PÁ, ez lenne a te dolgod – hogy jó legyen.
Nézzük a dolog mentális aspektusait, tudsz követni, megvan, vágod: lélek, érzelmek, psziché? Nézhetnél egy kicsit okosabban is. A hatalmas gyártócsarnokok az autók, üvegek, szivattyúk, orvosi műszerek mellett a fóbiákat is gyártják rendesen, meg a depressziót, ezeket is ráteszik a futószalagra.
Nem egy körzeti orvos, pszichológus ismerősöm mondta el, aki multinacionális nagyvállalat közelében praktizál, vagy olyan városban, ahol több is van, hogy mennyien fordulnak hozzá, például pánikbetegségekkel, és egyéb lelki bajokkal, amelyek az esetek nyolcvan százalékában a munkahelyi állapotokra vezethetők vissza. Tudod, szorongás, meg a pánik, azt érezted, mikor a parlamentben egyszer egy önálló gondolatot kellett megfogalmaznod. Most már érted, miről beszélek. Mert azt senki nem merte még feltérképezni, hogy a nyolc-, tizenkét-, vagy folyamatos műszakrendben végzett monoton, a kreativitás minden formáját megkerülő munkának mennyire roncsoló hatása van a lélekre, az emberi pszichére. Nem lehet: van. Hogyan mélyül a szorongás az emberekben ilyenkor.
Elképzelhető, hogy végeztek már, de én még nem találkoztam ezt a területet boncolgató publikált tudományos munkákkal, nem beszélnek róla a tévében, rádióban.
2008-tól benne van a Munkavédelmi Törvényben, hogy a munkáltatóknak foglalkozniuk kell a pszichoszociális kockázati tényezőkkel, de nem ellenőrzi senki, mert nem dolgozták ki, hogyan ellenőrizzék, milyen referenciapontok mentén minősítsenek. Beemelték a törvénybe mert Európa elvárta, de nem vették komolyan, csak úgy félvállról. Ha egy termelési igazgatónak mondanád, kivezettetne a biztonsági őrökkel, hogy már megint egy hülye, aki akadályozza a termelést. Mert egy isten van: a darabszám. Sőt, ha már itt tartunk, arról sem olvastam tanulmányokat, hogy megvizsgálták volna a gyárakban, a sorvezetők, műszak-és termelésvezetők pszichológiai képességeit, mert sok esetben rajtuk múlik nagyon sok minden, ha ők jól és empatikusan végzik a munkájukat, sok mentális mentális betegség megelőzhető, szerintem.
Sajnos legtöbbször smasszer-szerű alakokat választanak ilyen feladatokra, akik a szociopátia előszobájából ordítanak a és csattogtatják a verbális ostort. Vad és megható dokumentumfilmet lehetne forgatni egy soron dolgozó ember életéből, amin még te is elsírnád magad. Talán.
Hozzászólások