Két meleg férfi csókolózott, baseballütővel fenyegették őket - rendőrt hívtak, de ráfaragtak

homoKét nappal ezelőtt éjjel egy meleg férfipár csókolózott az utcán, de ezt egy helyi boltos nem hagyta szó nélkül és elzavarta őket.

A legtöbb média azt nyilatkozta, hogy a rendőrök egyértelműen a melegek ellen voltak és a trafikost vették pártfogásba. A fiatal meleg párt ijesztgették előállítással. A lap alján a rendőrség nyilatkozata is elolvasható az üggyel kapcsolatban.

Az egyik boltban dolgozó férfit zavarta a két férfi csókolózása a nyílt utcán.
Egymásnak ellentmondó hírek keltek napvilágra.


Azt is olvashattuk, hogy a férfi egy baseballütőt a kezében tartva ment ki az üzlet elé és azt ordította, hogy buzik húzzatok innen, ne itt buzuljatok.


A boltos elmondta a rendőröknek, hogy belőle a haragot az egyneműek csókolózása váltotta ki, mely szerinte undorító és elijeszti a vásárlókat. Az azonos neműek közötti nyilvános csókváltás közszeméremsértésnek minősül!

A kiérkező rendőr felolvasta a közszeméremsértésre vonatkozó jogszabályi részt, melyben egyértelműsítette, hogy a csókolózó meleg pár volt a szabálysértő.

A rendőrök azt javasolták a trafikosnak és a melegeknek is, hogy jelentsék fel egymást ha szeretnék, egyikőjük közszeméremsértés miatt, a másik személy meg fenyegetés miatt. 

A melegek és aki vele volt nagyon rosszul viselte, hogy a rendőrök nem álltak melléjük és a trafikosnak adtak igazat, ezért úgy döntöttek, hogy a rendőrségtől számon kérik a történtek után a dolgot.


Kíváncsiak vagyunk, hogy az olvasóink elviselik-e ha két meleg férfi csókolózik az utcán.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vagy inkább őgy gondolják, hogy ha már úgy adódott, hogy az azonos neműeket szeretik, akkor az legyen az ő magánügyük és a lakásukban folytassák a hasonló tevékenységüket.




Itt pedig a rendprség nyilatkozata az üggyel kapcsolatosan:


Alaptalan híresztelések


ORFK Kommunikációs Szolgálat

2013. augusztus 16. 12:30

Egy fiatal férfi riasztotta a Rendőrséget augusztus 14-én a hajnali órákban, hogy két társával együtt fenyegetés érte őket a budapesti József körúton.

Az esettel kapcsolatban a valóságtól elrugaszkodott, hangulatkeltő információk jelentek meg a legnagyobb közösségi portálon és több sajtóorgánumban is.

 

Egy 21 éves magyar állampolgár tett telefonon bejelentést 2013. augusztus 14-én a hajnali órákban, miszerint Budapest VIII. kerületében, a József körúton két barátjával együtt fenyegetés érte őket.

 

A bejelentést fogadó ügyeletes az esethez legközelebb tartózkodó rendőri erőt, jelen esetben a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén szolgálatot ellátó, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó járőröket riasztotta.

 

A bejelentő közösségi portálon és a sajtóban megjelent nyilatkozatai szerint a rendőrök 30-40 perccel a segélyhívást követően érkeztek ki a helyszínre. Elképzelése szerint a helyszíntől nem messze található kerületi rendőrkapitányságról hamarabb kellett volna segítséget kapnia.

Mindezekkel szemben a valóság az, hogy negyed óra alatt kiérkeztek és rendelkezésre álltak a járőrök. Ezt a tényt megerősíti a bejelentő rendőri jelentésben található azon nyilatkozata is, miszerint őt és társaságát 03:30 körüli időben érte atrocitás, a rendőrségi dokumentáció szerint a járőr pedig 03:45-kor érkezett a helyszínre. Szintén a téves felvetésekre reagálva tisztázandó, hogy a rendőrkapitányság állományához tartozó járőrök nem a rendőrségi objektumban várják a riasztásokat, hanem a hajnali órákban is közrendvédelmi járőr feladatokat látnak el a kerület közterületein.

 

A helyszínen megjelent rendőrök igazoltatták a bejelentőt és két külföldi társát, valamint az általuk fenyegetőként beazonosított két fiatal férfit. Megtörtént az adatok felvétele és a helyszíni meghallgatások is. A bejelentő elmondta, hogy egy bolt előtt csókolózott a barátjával, amikor egy férfi rájuk kiabált, hogy távozzanak a bolt környékéről. A felszólításban szereplő „buzi” kifejezést kifogásolta. Ezt követően a bejelentő két társával együtt távozott a helyszínről, és riasztotta a Rendőrséget. Az általuk gyanúsítottként megjelölt két férfi nem tagadta a felszólítás tényét. Ugyanakkor egyikük beszámolt arról, hogy a szóváltást követően a bejelentővel csókolózó férfi vele szemben támadólag akart fellépni, de azt barátai megakadályozták. Személyi sérülés nem történt. Az esetet nem rögzítette a bolti kamera és térfigyelő kamera sem.

Az intézkedés végén a rendőrök mindkét félnek megadták a szükséges felvilágosítást.

A bejelentő és társai a helyszínen történő panasztételi lehetőségükkel nem kívántak élni.

 

Az intézkedő rendőrök jelentésében foglaltak alapján nem indokolt sem büntetőeljárás, sem szabálysértési eljárás megindítása.

Ezzel szemben a bejelentő panasszal élhet.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com