Kétmilliárdos beruházás zárult le a Nolato Kft.-nél

Utóbbi tíz évének legnagyobb fejlesztését zárta le az egészségügyi felszereléseket gyártó mosonmagyaróvári Nolato Kft., amely kétmilliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását - jelentette be a projektet lezáró keddi ünnepségen a társaság értékesítésért felelős vezérigazgató-helyettese.

Forint


Meleg Norbert elmondta: a fejlesztés részeként 3700 négyzetméteres raktárcsarnokot építettek, az itt tárolható 4500 paletta az üzem közel háromheti forgalmával egyenlő. Kialakítottak egy 700 négyzetméteres, speciális tisztasági követelményeknek megfelelő úgynevezett tisztacsarnokot is, amelynek révén lehetővé vált, hogy életfenntartó berendezések, például dialízis készülékek egyszer használatos részegységeit gyártsák.

Bart Nolden termelésért és technológiáért felelős vezérigazgató-helyettes megjegyezte: a projekt keretében 16 új fröccsöntő gépet is vásároltak, ezek háromnegyede a tisztacsarnokba került. A nyertes pályázatban 30 szakképzetlen és 20 szakképzett munkatárs felvételét vállalta a társaság, amelynek létszáma a fejlesztés ideje alatt 400-ról 515-re nőtt, s az év végéig még néhány munkatárssal emelkedik.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a társaság tavaly mintegy 45 millió eurós forgalmat könyvelt el, az idei cél az 55 millió. A Nolato Kft. forgalma a válság kitörése óta 20 és 53 százalék közötti mértékben emelkedett évente.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com