Kétszázmillió forint csempészett cigarettát találtak egy kamionban az M3-ason

Csaknem kétszázmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy magyar rendszámú kamion rakterében az M3-as autópályán - közölte a hatóság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.Simon Béla elmondta, a járőrök a sztráda horti pihenőjénél állították meg a teherautót, amely az okmányok szerint almát szállított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Ausztriába. A rakomány átvizsgálásakor bukkantak az üres almáskonténerekre, valamint tizennégy raklapon fekete nejlonzsákokba rejtett dohányárura.

    
Az elkövetők a kamion elejébe pakolták a cigarettát és a hátuljába az almáskonténereket, abban bízva, hogy megtéveszthetik a pénzügyőröket. Az ellenőrzéskor azonban előkerült százötvenezer doboz adózás alól elvont, ukrán zárjegyes cigaretta - ismertette a sajtóreferens.
    

A pénzügyőrök a cigarettát, a kamiont, illetve a kamion utasteréből előkerült négymillió forint összegű eurót is lefoglalták, az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói nyomoznak orgazdaság miatt. A kamiont vezető férfit gyanúsítottként kihallgatták, jelenleg előzetes letartóztatásban van - tette hozzá Simon Béla.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com