Kiskundorozsmán 2,5 milliárd forintos fejlesztést tervez a szegedi önkormányzat

A következő két esztendőben összesen 2,5 milliárd forintnyi fejlesztést tervez a szegedi önkormányzat Kiskundorozsmán - jelentette be Botka László (MSZP) polgármester szombaton.mszpA politikus a Szegedhez tartozó településen rendezett tájékoztatón elmondta, a Tisza-parti város "nevesítve" az Európai Uniótól 34 milliárd forint fejlesztési forrást kapott a következő évek beruházásaira.

Hozzátette: a szegedi fejlesztések egyik alapelve, hogy valamennyi városrészben megvalósuljon olyan régóta tervezett beruházás, amely könnyebbé teszi az ott lakók életét A Kiskundorozsmát érintő fejlesztések első eleme 240 millió forintból egy új egészségház építése a több mint százéves régi orvosi rendelő helyett.

A kivitelezés 2017 elején kezdődik el, a két épületszárnyban valamennyi háziorvos, gyermekorvos, fogorvos és védőnő 21. századi feltételek között tudja majd folytatni munkáját. A továbbiakban a politikus elmondása szerint közel egymilliárd forintból két ütemben csapadék-elvezető rendszert építenek a településen.

Mintegy 420 millió forintból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot, csaknem 4 kilométeres szakasz épül meg Sziksósfürdőtől Bordány irányába - sorolta tovább Botka László. 2018-ban 750 millió forintból felújítják az iskolát és az óvodát.

Elkészül az épületek teljes külső szigetelése, a homlokzati nyílászárok cseréje, napelemek kerülnek a tetőre, a fűtéshez szükséges energiát pedig részben hőszivattyú biztosítja majd - tudatta a polgármester.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com