Költségvetés - MSZP: milyen megszorításra készül már megint a kormány?

Az MSZP szerint mivel a Költségvetési Tanács (KT) is jelentős kockázatokat lát a jövő évi költségvetési tervezetben, fel kell tenni a kérdést: milyen megszorításra készül már megint az Orbán-kormány?

mszp-uj-logoA KT hétfőn ismertette véleményét a 2014-es központi költségvetés tervezetéről, közölve: teljesíthetőnek tartja a kormány jövő évi, 2,9 százalékos GDP-arányos hiány- és 2 százalékos növekedési célját, ugyanakkor jelentős bevételi (elsősorban az áfánál) és kiadási kockázatokat is lát, ezért a testület indokoltnak tartja a megfelelő tartalékszint ismételt átgondolását.

Az MSZP-s Tukacs István az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy reagált: "már az Orbán-kormány Költségvetési Tanácsa is azt mondja, hogy súlyos lyukak tátongnak a 2014-es költségvetés tervezetében".
Mint fogalmazott, "a tündérmesének már rég vége", mert sem az egymillió új munkahely, sem az adócsökkentés, sem a 4-6 százalékos gazdasági növekedés, sem pedig az államadósság-csökkentés terve nem jött be.

A gazdaság az Orbán-kormány hivatalba lépése óta "vagy zuhanásban van, vagy pedig a gödör alján vergődik", a tavalyi költségvetésnek pedig egyetlen fő célja sem teljesült - tette hozzá a szocialista képviselő.

Tukacs István arra szólította fel a kabinetet, bizonyítsa be, hogy nemcsak stadionokra, az E.ON "méregdrága kifizetésére" vagy a takarékszövetkezetek államosítására képes bármennyi pénzt átcsoportosítani, hanem a megszorítások elkerülése érdekében a költségvetés hiányzó bevételeinek pótlására is. Sürgette egyúttal, hogy a kormány - az MSZP javaslatát elfogadva - azonnal és radikálisan csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját.
Ellenkező esetben azonnal fedjék fel, milyen megszorítást készülnek még a magyar családok vállára rakni - zárta közleményét a szocialista politikus.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com