Konferencia az esélyegyenlőségről a rendvédelemben

A magyar rendőrség nem kampányolni kíván a kisebbségi származású fiatalok integrációja érdekében, hanem azokat az utakat, lehetőségeket keresi, amelyek hosszú távon hozzájárulnak a társadalmi feszültségek csökkentéséhez - mondta Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója az Egyenlő esélyek a rendvédelemben című csütörtöki budapesti konferencia megnyitóján.

rA nemzetközi konferencia középpontjában a kisebbségi származású fiatalok rendőrségi toborzási gyakorlata áll, a tanácskozáson áttekintik a nemzetközi módszereket és az úgynevezett legjobb gyakorlatokat.

Az ORFK, a Magyar Rendvédelmi Kar és az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Egyesület közös szerezésében, a Nyílt Társadalom Intézet támogatásával megrendezett konferencián Halmosi Zsolt emlékeztetett: a rendőrségnél például évtizedek óta pályázatokkal, ösztöndíjakkal is segítik a roma fiatalok rendőrségi állományba kerülését, és - mivel korábban azt tapasztalták, hogy a pályázati információk nehezen jutottak el a roma fiatalokhoz - az eddigieknél több csatornán próbálják népszerűsíteni a rendőrség ösztöndíj- és karrierlehetőségeit.

Felhívta a figyelmet arra, a közvélemény-kutatások alapján a rendőrség társadalmi megítélése az elmúl években javult, egyre többen érzik a rendőrséget magukénak, és fordulnak bizalommal a rendőrök felé.

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a konferencián arról beszélt, hogy 2010-2011-ben a cigánysággal, általában a nemzetiségi kisebbségekkel kapcsolatos politikában szemléletmód-váltást hajtottak végre, és arra törekednek, hogy minél több fórumot teremtsenek, ahol őszintén, a problémákat és nehéz dolgokat sem megkerülve, értelmes párbeszédet lehet folytatni.

Szavai szerint a tolerancia-kampányok, egy-két nap figyelemfelhívó találkozói nem alkalmasak arra, hogy a szürke mindennapokban jelen lévő feszültséget elkezdjék feloldani, mivel ehhez apró munka szükséges, a mindennapokban kell érte tenni.

"Több mint háromezer cigány származású honfitársunk dolgozik a különböző rendvédelmi szerveknél már, szinte észrevétlenül, és ez így van rendben. Szinte észrevétlenül simulnak bele abba a munkába, ami a hétköznapokban folyik, szinte észrevétlenül, de éppen ezért hatékonyan tudják képviselni azokat az értékeket, amelyeket 3,5-4 évvel ezelőtt mi felállítottunk" - fogalmazott.

Boda József vezérőrnagy, az Európai Roma Rendvédelmi Bajtársi Közhasznú Egyesület tiszteletbeli elnöke kiemelte: a konferencia célja a nemzetközi gyakorlat megismerése, az EBESZ, Norvégia, Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és Szerbia szakértői osztják meg tapasztalataikat a magyar munkatársakkal arról, országukban mit tesznek a kisebbségi származású fiatalok rendőrségi toborzása, integrációja érdekében.

Tove Skarstein norvég nagykövet arról beszélt, nagyon fontos, hogy csökkenjen a bizalomhiány a rendőrség és a roma közösség között. Szavai szerint a roma közösségnek éreznie kell, a törvények értük is vannak, és egyformán alkalmazzák azokat minden állampolgárra. A rendőrségnek partnernek kell lennie, nem ellenségnek, és meg kell értenie a roma közösség különleges helyzetét és értékeit.

Kiemelte: amikor arról beszélünk, integrálni kell a kisebbségeket, az egyaránt jelenti a férfit és a nőt is, hiszen a nők azok, akik jó kapcsolatot tudnak kialakítani a nőkkel és gyerekekkel, márpedig a romáknál sokszor erre van szükség.

M. André Goodfriend, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivője arról beszélt: tapasztalatból tudják, a diszkrimináció eltörlése hosszú és nehéz folyamat, de elkötelezettséggel, kitartással van esély a sikerre. A diverzitás megértése, elfogadása egységbe kovácsolja a társadalmat és ez teszi erőssé - hangsúlyozta.
Ben Luckock, brit nagykövetség politikai osztályának vezetője szintén arról beszélt, hogy a diverzitás alapvető fontosságú, hogy erős és sikeres legyen a rendőrség.

Dobson Tibor, a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke azt emelte ki, nemcsak arról szól az integráció, hogy felvegyék azokat a kisebbséghez tartozókat, akik a rendvédelmi szervekhez jelentkeznek, de arról is gondoskodni kell, hogy őket a pályán is tartsák.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com