Kormánypártok: kiderül, hogy lehet-e számítani az ellenzékre Magyarország védelmében!

A Sargentini-jelentés elutasítására szólította fel az ellenzéki pártokat és EP-képviselőket Nacsa Lőrinc a kormánypártok nevében hétfőn, Budapesten.Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője úgy fogalmazott: a jelentés európai parlamenti vitáján és szavazásán megint ki fog derülni, hogy lehet-e számítani az ellenzékre Magyarország védelmében vagy nem.

    
A kormánypárti politikus a Fidesz-KDNP frakciószövetség véleményét tolmácsolva rámutatott: az Európai Parlament bevándorláspárti többsége, a Soros-birodalommal szövetkezve most egy újabb bosszúhadjáratra készül Magyarország ellen. Meg akarják bélyegezni a magyar embereket, amiért következetesen elutasítják a bevándorlást.
    

A KDNP-s politikus kijelentette: az Európai Parlamentben ülő magyar képviselőknek meg kell védeni az országot és a magyar embereket, és a kormánypárti képviselők így fognak tenni. Nacsa Lőrinc szerint azonban erős a gyanú, hogy most is lesznek olyan ellenzéki képviselők, akik elárulják az országot és azokkal szövetkeznek majd, akik bevándorló kontinenssé akarják tenni Európát.
    

A kormánypártok ezúton is felszólítják az ellenzéki pártokat és EP-képviselőket, hogy utasítsák el a jelentést - mondta a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com