Korrupció miatt emeltek vádat a NAV egyik volt felsővezetője és több társa ellen

Bűnszövetségben, üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Debreceni Törvényszéken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik volt felsővezetője és több társa ellen - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.A vádirat szerint a büntetőeljárás alá vonásáig a NAV központi szervénél vezető beosztásban dolgozó ember bizalmas, majd korrupciós kapcsolatot alakított ki egy debreceni vállalkozóval - írták. A vállalkozó érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok 2013-tól egymásnak szerződésekkel több milliárd forintos kölcsönöket nyújtottak. A cégek egy részével szemben később kényszertörlési, illetve felszámolási eljárás indult.
    

A vállalkozó attól tartott, hogy a cégeivel szemben eljárásokat indíthat a NAV. Ezért megállapodott az adóhatóság felsővezetőjével abban, hogy műszaki cikkekért és készpénzért cserébe a NAV-os figyelemmel kíséri a cégeket érintő eljárásokat, azokról információkat ad, valamint közbenjár annak érdekében, hogy az eljárások a vállalkozó számára kedvezően végződjenek - olvasható a közleményben.
    

A kommüniké szerint az adóhatósági vezető hivatali helyzetét felhasználva konkrét adóhatósági eljárás befolyásolásában is közreműködött. Azt írták, mindezekért a volt NAV-os 3,5 millió forint értékben vett át műszaki cikkek és további ezer euróval is gazdagodott. A korábbi adóhivatali munkatárs egy másik debreceni vállalkozóval is hasonló korrupciós kapcsolatot alakított ki. Ennek keretében 4 millió forint értékű gépkocsihasználatot és gépkocsi vásárlásban nyújtott kedvezményt kapott.
    

A nyomozó főügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság - beismerés esetén - ítélje a volt hivatalos személyt 7 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra és 8 millió forint pénzbüntetésre, valamint végleges hatályú közszolgálati jogviszony gyakorlásától eltiltásra. Továbbá rendeljen el vagyonelkobzást a lefoglalt nagy értékű műszaki cikkekre, valamint több mint 6,5 millió forintra - zárul a főügyészség közleménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com