Korrupció miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus

Korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.Közleményükben azt írták: a Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja. A nyomozó főügyészség - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével - szerdán több helyszínen, köztük a zuglói önkormányzat épületében kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.
    

Az ügyészség közleménye rögzíti: a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester - aki akkor a Fővárosi Közgyűlés tagja volt - a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt. Ezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezt a céget, hogy havi hárommillió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben - írták az ügyészségi közleményben. Hozzátették: a gyanúsított legalább három alkalommal vett át alkalmanként hárommillió forint készpénzt.
    

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak - írták. Korábban az Origo számolt be arról, hogy házkutatást tartottak a zuglói önkormányzatnál, Horváth Csaba (MSZP) polgármester otthonában és egy parkolási társaságnál. A portál Horváth Csabának a közösségi oldalán megjelent posztját is bemásolta, e szerint a zuglói polgármester azt írta: szerda reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonában. Hozzátette: az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerik, de mindenben együttműködnek az ügyészséggel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com