Letartóztatták a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított korábbi rendőrt

Elrendelte a bíróság annak a volt rendőrnek a letartóztatását, akit tetten értek, amikor drogot adott át egy vásárlójának - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn az MTI-t.

KNYF: újabb vádemelés történt a bírósági végrehajtók korrupciós ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása és befolyással üzérkedés bűntette miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 3 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Vádat emeltek egy rendőrökre támadó borsodi férfi ellen

Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, emberölés előkészülete és könnyű testi sértés miatt egy borsodi férfi ellen, aki kapával támadt rendőrökre - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Ügyészség: őrizetbe került az óbudai polgármester a kerületi korrupciós ügy miatt

Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben kihallgatták szerdán a gyanúsítottak között Kiss László III. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját.

KNYF: letartóztattak egy rendőrökre szamurájkarddal támadó férfi

Letartóztatásba helyezett a Debreceni Járásbíróság egy rendőrökre szamurájkarddal támadó férfit - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel kedden.

KNYF: nem politikai utasításra szüntette meg a NAV a Gattyán-ügyet

Nem politikai utasításra szüntette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az úgynevezett Gattyán-ügyet - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn az MTI-vel.

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt minisztert

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Baja Ferenc, volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, egykori szocialista országgyűlési képviselőt - közölte a Főügyészség pénteken az MTI-vel.

KNYF: vádemelés korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) "a korrupció útján" szerzett pályázati támogatások ügyében; az igényelt támogatások összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot; az ügyben 100 ezer oldalt meghaladó nyomozati irat és mintegy 400 oldalas vádirat keletkezett.

KNYF: a robbantó szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult

Az esztergomi robbantás elkövetője az eddig beszerzett adatok szerint olyan, Magyarországon engedély nélkül nem beszerezhető, nagy mennyiségű vegyi anyagot tárolt légmentesen az ingatlanban, amely szobahőmérsékletű levegőn illékonnyá válik és nagy erejű robbanás előidézésére alkalmas.

KNYF: továbbra is bűncselekmény rendőrök felé füstgránátot hajítani

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) keddi közleményében felhívta a "gyülekezési jog keretében demonstráción részt venni szándékozók" figyelmét arra, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni.

Késsel lábon szúrta az intézkedő rendőrt egy kamaszfiú

Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei településen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Korrupció miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus

Korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-t.