Korrupció miatt vádat emeltek egy igazságügyi szakértő ellen

Korrupció miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy igazságügyi szakértő ellen, aki "sikerdíjért" cserébe hamis szakvéleményt állított ki egy vállalkozónak, és ő ennek alapján a megállapított kártérítés mintegy hatvanszorosát kérte a bíróságon.Keresztes Imre főügyész csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a magyar állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást indított Északkelet-Magyarországon. A beruházás olyan területet is érintett, amelyen a nagyvállalkozó cége bányászati joggal rendelkezett, ezért a katasztrófavédelmi igazgatóság az érintett ingatlanok bányatelek jellegének törlése és a bányászati jog megszűnése miatt mintegy 24 millió forint kártalanítást állapított meg a cégnek.

    
A vállalkozó elhatározta, hogy pénzért valótlan igazságügyi szakértői véleményt szerez be a megállapítottnál magasabb összegű kártalanításért, és elérte, hogy a hatósági eljárásban a közjegyző a vállalkozóval üzleti kapcsolatban álló mérnöki iroda vezetője által jól ismert szakértőt rendelje ki igazságügyi szakértőként.
    

A kirendelt igazságügyi szakértő a jogszerű díjazás helyett jelentősen magasabb díjért és pernyertesség esetén "sikerdíjért" cserébe olyan szakvéleményt készített, amelyet a vállalkozó igényeihez igazított. A vállalkozó 2019 októberében a hamis szakvéleményre alapozva keresetet nyújtott be a bíróságra, amelyben mintegy másfél milliárd forintos kártalanítási igényt jelentett be.
    

A főügyészség a szakértővel közölt megalapozott gyanúról tájékoztatta az ügyben eljáró bíróságot. Ezt követően a bíróság a határozat kártalanítás összegét meghatározó részét megsemmisítette, és a katasztrófavédelmi igazgatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A főügyészség vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban és különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt emelt vádat két ember ellen a Székesfehérvári Törvényszéken.
    

A nyomozás során a közvetítőként tevékenykedő ember és a szakértő tagadta a bűncselekmény elkövetését. A vállalkozó az eljárás alatt elhunyt, ezért az ellene indult eljárást megszüntették - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com