Korrupciógyanú miatt őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - tájékoztatta a szervezet vezetője pénteken az MTI-t.Keresztes Imre közleményében azt írta: a vesztegetés és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a héten tíz helyszínen, három embert érintően végeztek összehangolt nyomozati cselekményeket, amelyekben mintegy hatvanan, ügyészek és a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vettek részt.

    
A rendőrség oktatással és kiképzéssel foglalkozó, önálló gazdálkodásra jogosult szervezeti egysége egy ingatlan felújítására áprilisban csaknem 300 millió forint értékű meghívásos közbeszerzési pályázatot írt ki. A gyanú szerint az ügyben döntésre jogosult gazdasági vezető és egy osztályvezető-helyettes - aki a közbeszerzési eljárás bírálóbizottságának a titkára is volt - már az eljárás előkészítésekor megállapodott egy vállalkozóval: a pályázatot úgy befolyásolják, hogy azt az adott cég nyerje el.
    

A két gyanúsított más vállalkozásokat is megkeresett, amelyek ténylegesen nem akarták elvégezni az ingatlan felújítását, ezért - a későbbi nyertes cég vezetőjével egyeztetve - az ajánlatukat magasabb összegben nyújtották be. Mivel a pályázat kiírásakor a vállalási ár volt elsődlegesen a döntő, a bírálóbizottság érvényes ajánlattevőnek a vállalkozó cégét javasolta, a gazdasági vezető pedig ezt a céget jelölte meg nyertesnek.
   

Az ügyészség a vállalkozót vesztegetés bűntette, a két rendőrségi vezetőt vesztegetés elfogadása és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A vállalkozó és az osztályvezető-helyettes beismerő vallomást tett, a gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt. Utóbbit a nyomozó főügyészség őrizetbe vette és indítványozta letartóztatását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com