Korrupcióval gyanúsítanak egy műszaki vizsgabiztost

Korrupció gyanújával őrizetbe vettek egy műszaki vizsgabiztost.A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsít egy műszaki vizsgabiztost.
    

A vizsgabiztost csütörtökön őrizetbe vették. Közleményük szerint a nyomozó ügyészség több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján a Veszprém és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányág közreműködésével. Az ügyészség az elkövető őrizetbe vétele után házkutatásokat hajtott végre, majd gyanúsítottként hallgatta ki a középkorú férfitt, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
    

A gyanú szerint az egyik megyei kormányhivatal műszaki vizsgabiztosa az úgynevezett lassú járművek - mezőgazdasági vontatók, pótkocsik - időszakos vizsgáztatásánál nem a kötelező jogszabályi előírások szerint járt el. A volt kormánytisztviselő nem végzett fékmérést, illetve tisztában volt azzal, hogy mivel a vizsgáztatás nem a kijelölt vizsgaállomáson történt, a vizsgáztatott járművek műszaki állapota nem felelt meg az időszakos vizsgálat tárgyi feltételeire, technológiájára és ügyrendjére előírt rendelkezéseknek.
    

A vizsgabiztos emellett a járművek hatósági műszaki minősítő lapján valótlanul rögzítette, hogy azok megfelelnek a műszaki érvényességre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, majd közreműködött abban, hogy a műszaki vizsgálati bizonyítványban meghosszabbítsák a lassú járművek műszaki érvényességét. A férfi a hivatali kötelezettségének megszegéséért, az ügyben már gyanúsított tettestársától - aki a vizsgáztatással kapcsolatos ügymenet lebonyolításában meghatalmazottként járt el - jogtalan előnyként, járművenként 5000 forintot kapott - írta az ügyészség.
    

Hozzátették: a vizsgabiztos a korrupciós és közbizalom elleni, jelentős tárgyi súlyú és a közlekedésbiztonságra is fokozott veszélyt jelentő bűncselekményeket rendszeres vagyonszerzési céllal a beosztását felhasználva követte el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com