Kósa: megbukott az ellenzék egy az egy elleni stratégiája

Megbukott az ellenzék egy az egy elleni stratégiája, mert a tízezernél több lakosú 169 település közül csak 31-ben sikerült ezt a felállást megvalósítaniuk - közölte a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.Kósa Lajos azt mondta, az ellenzék célja az volt, hogy az összes ilyen településen közös polgármesterjelöltet állítson, de csak 53 helyen van egyáltalán bármilyen ellenzéki együttműködés, ami kevesebb, mint 30 százalék. Ezzel szemben a kormánypártok elérték célkitűzésüket, hogy az ország négyötödében lehessen fideszes polgármesterre szavazni: 9,8 millióból ugyanis 7,8 millióan olyan településen laknak, ahol indul fideszes polgármesterjelölt az önkormányzati választásokon - emelte ki.

    
Hozzátette, a Fidesz-KDNP célja, hogy építkezzen, ezért kampányuk üzenete: "tegyük jobbá falvainkat, városainkat, otthonunkat!" Ezt azonban csak összefogással lehet elérni - közölte a kampányfőnök. Kósa Lajos a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjei közül a miskolci Alakszai Zoltán után Tarlós István adta le másodikként a szükséges támogató aláírásokat, és a héten várhatóan mind az 1200 polgármesterjelöltjük és a több mint 6700 önkormányzati képviselőjelöltjük le fogja adni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com