Kövér: a magyar-koreai kapcsolatok minden területen intenzívebbé váltak

A magyar-koreai kapcsolatok az élet minden területén jóval intenzívebbé és szorosabbá váltak az elmúlt időszakban a földrajzi távolság ellenére - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban, miután fogadta Csung Ui Hvát, a Koreai Köztársaság parlamentjének elnökét.

Tárgyalásukat követően a házelnök úgy nyilatkozott, hogy a két ország közötti testvéri viszony kellő alapot nyújt a kapcsolatok még szorosabbá fűzésére minden területen. Nemcsak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolat tekintetében fontos partnerek, hanem a kultúrában és az oktatásban is javulnak az együttműködési lehetőségek - vélekedett.

Kövér László közölte: Magyarország a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében száz ösztöndíjas helyet ajánl Koreának, ami remélhetőleg lehetővé teszi, hogy a jelenleg Magyarországon tanuló mintegy 350 koreai diák mellett bővüljön azok köre, akik majd az egyetemi tanulmányaik végeztével továbbra is kötődnek Magyarországhoz és tovább bővítik a kétoldalú kapcsolatokat.

Az Országgyűlés elnöke elmondta 2,2 milliárd dollárra tehető a koreai befektetések nagysága Magyarországon, ez mintegy 23 ezer magyar munkavállalónak jelent munkalehetőséget. Folyamatosan növekszik a Magyarországra látogató koreai turisták száma, és a tudományos-kutatási kapcsolatok is jelentősen javultak az elmúlt években - közölte. Hozzátette: Magyarország azt a lehetőséget kínálja Koreának, hogy rajta keresztül a közép-európai térségben és az EU területén is szerezhetnek pozíciókat.

Kövér László kitért arra is, hogy szoros a két ország parlamentjeinek együttműködése is, alelnökök, bizottságok, baráti tagozatok látogatásai tették állandó jellegűvé e kapcsolatot, méltó módon a két ország és a két nép közötti barátsághoz.

Felidézte: néhány napja fogadta el az Országgyűlés azt a nyilatkozatot, amellyel Budapest pályázatát támogatja a 2024-es olimpia megrendezésére. Mivel az 1988-as olimpia megrendezésének lehetősége rendkívül nagy jelentőséggel bírt a koreai nép és gazdaság számára, ezen a területen is számítanak a tapasztalataikra.
Csung Ui Hva hangsúlyozta, azért érkezett most Magyarországra, hogy elérje: a két ország kapcsolata a következő 25 évben még jobb legyen.

Nemcsak a gazdaságban, hanem más területeken, így például az oktatást illetően is fontos, hogy folyamatosan együttműködjön a két ország a baráti kapcsolatok érdekében - mutatott rá. Kiemelte az együttműködés jelentőségét a két ország kis- és közepes vállalkozásai között, egyúttal a nagyvállalatokkal kapcsolatban azt mondta, Magyarország lehetőséget jelenthet számukra, hogy egész Európára kiterjeszthessék a tevékenységüket.

Úgy vélte, a magyar és a koreai nép között sok a hasonlóság, például mindkettő történelmére jellemző a nagyhatalmak általi elnyomás és az attól való megszabadulás. A koreai parlament elnöke azt is mondta, hogy remélhetőleg sikeres lesz Magyarország pályázata a 2024-es olimpia megrendezésére, és az esemény által a magyarok a koreaiakhoz hasonlóan lendületet és önbizalmat szereznek a jövő építéséhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com