Közbeszerzési Hatóság: komoly hiba merült fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában

Komoly hiba merült fel a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívásában, ezért küldték vissza hiánypótlásra - mondta Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.Az elnök ismertetése szerint a közbeszerzési felhívás a jogszabályban "feketén-fehéren" rögzített feltételeknek több pontban sem nem felelt meg. Kiemelte, a legfontosabb hiba a referencia időszak volt, amit jogszabály határoz meg. Kifejtette, a főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

    
Kovács László a problémát úgy érzékeltette, "ki szeretne olyan ügyvédet megbízni a jogi képviseletre, aki 10 éve nem praktizált (...), az építési beruházásoknál is így van, én nem szeretnék olyan épületben lakni, amit olyan kőműves épít, aki 10 éve nem épített semmit". A hatóság elnöke kitért arra is, a közbeszerzési eljárások száma az idei első félévben - valószínűleg a koronavírus-járvány miatt - jelentősen csökkent.


Idén az első hat hónapban 3746 közbeszerzési eljárást folytattak le, aminek az összértéke ezer-háromszáznegyvenhat milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az eljárások száma - 2019 hasonló időszakához képest - 25 százalékkel volt kevesebb, értékében pedig 20 százalékkal - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com