Közszolgálati dolgozók tüntettek Budapesten

"Tele a puttonyunk!" jelmondattal, mintegy 200 közszolgálati dolgozó tartott demonstrációt többek között béremelést követelve szombaton Budapesten a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztérium szomszédságában.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett demonstráció résztvevői, azonnali 5 százalékos, de legalább a 10 ezer forintot elérő béremelést követeltek a kormánytól.
A tüntetők, jelképesen "virgácsot" küldtek a kormánynak, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a közszolgálatban dolgozóknak 2008 óta egyharmadával csökkent a reálkeresete és a 2015-ös költségvetésben sem szerepel béremelés.

Tele a puttonyunk

Boros Péterné, az MKKSZ főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a bérrendezések elmaradása miatt veszélybe került a teljes magyar közszolgálat. Úgy vélekedett: azért jelentek meg csak néhány százan a demonstráción, mert mindenki félti az állását, attól fél, ha a jogaiért kimegy az utcára ott is marad. Azt mondta, hogy a teljes közszolgálati szférában követelik az életpályamodell bevezetését, amelynek nyomán 2017-re legalább a 2008-as fizetések reálértékét elérhetné a közszolgálati dolgozók jövedelme.
Bárdos Judit, a Belügyi Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szerint a munkáltató olyan "biorobotokká" nevelte a dolgozókat, akik a munkahelyen nem mernek beszélni, kérdezni és véleményt mondani.

Földiák András, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szégyennek nevezte, hogy 20 éves munkaviszony után, felsőfokú végzettséggel a bérminimumot, vagyis havi 87 ezer forintot viszi haza a munkatársak zöme.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke arról beszélt, hogy Magyarország csak a bérek lemaradásában éllovas, de minden másban sereghajtó.
Sebes József, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségi Tanácsának tagja azt követelte, hogy a cafeteria összege érje el a versenyszféra színvonalát és szüntessék be a közszolgálatban a törvénytelen túlóráztatást, illetve töröljék el a bizalomvesztés jogintézményét.
Ferenc Norbert szociális munkás pedig úgy fogalmazott, hogy a "hivatásból szívatás lett". Ennek pedig az az eredménye, hogy a fiatal diplomások gazdasági menekültként külföldön keresik a boldogulást.
A demonstráció résztvevői a Mikulás-nap alkalmából egy puttonyba helyezték el a követeléseiket, amelyet elküldtek a kormánynak.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com