Közveszéllyel fenyegetés miatt feljelentést tesz Eger polgármestere

Közveszéllyel fenyegetés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Eger polgármestere a városba tervezett, elektronikai hulladékot feldolgozó üzemmel összefüggésben.Habis László (Fidesz-KDNP) döntését kedden sajtótájékoztatón azzal indokolta: félelmet keltenek azok, akik az elmúlt hetekben közéleti botránnyá duzzasztották az üzem létesítése ügyében régóta tartó hatósági folyamatot. A hazugságok terjesztői úgy állítják be, mintha az ő személyes akarata lenne az üzem elindítása a városban - tette hozzá.

    
"Korábban többször elmondtam: nem támogatom ilyen üzem létesítését, nem engedem, hogy a testület elé olyan javaslat kerüljön, ami megteremtené indulásának feltételét." Eger polgármestere hazugságnak nevezte, hogy bárki titkolózna. Közölte: a folyamat 2016 óta zajlik, bizottsági anyagai elérhetőek a város honlapján. A képviselők számára külön online rendszert üzemeltetnek, ők is hozzáférnek minden egyes testületi anyaghoz - tette hozzá.
    

Habis László megjegyezte, az ellenzéki képviselők két és fél éve tudnak az ügyről, de "most tűzték zászlóra, csak most, a kampány évében fontos számukra". Hazugságnak nevezte, hogy rövid időn belül elindulhat az üzem működése, és az önkormányzat megengedő lépéseket tett volna, támogatta volna a folyamatot.
    

"A feldolgozó indulásának jogi feltétele korábban sem volt meg és most sincs meg. Éppen hogy szigorítás történt, a helyi építési szabályzat módosítása konkrét akadályt gördített a hasonló üzemek létesítése elé" - hangsúlyozta a polgármester.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com