Országos takarítási nap bevezetését kezdeményezte Romániában az RMDSZ

Országos takarítási nappá nyilvánítaná Romániában minden év szeptember harmadik szombatját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - erről kedden terjesztett törvénykezdeményezést a parlament elé Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, volt környezetvédelmi miniszter.

György László: a zöldenergia-átállás éllovasa lehet Magyarország

Egy globális átalakulásnak nem követője, hanem éllovasa lehet Magyarország azzal, hogy a zöldgazdasági átállás terén vezető pozícióba kerülhet - hangsúlyozta a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért felelős kormánybiztos pénteken Keszthelyen.

NNGYK: országosan magas a pollenterhelés

A pollenterhelés országosan magas, de a napokban az eső, illetve az éjszakai fagy átmenetileg kis mértékben csökkentheti - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján megjelent pollenjelentésben.

Ökofarm a Pilisnél

A hagyományos módszerekkel, adalékok és ízfokozók nélkül termelő Breier Farm mutatkozott be Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.

Komposztálható bioműanyag csomagolást fejlesztett ki egy magyar cég

Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható úgynevezett bioműanyag csomagoló anyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának.

Áder János: üzleti hasznot hozhat több kiállítónak a Planet Budapesten való részvétel

Minden részében sikeres volt a vasárnap zárult Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogram, ezért felvetődött annak igénye, hogy legközelebb egész évben megtekinthető állandó kiállításként rendezzék meg annak egyes részeit - egyebek között erről is beszélt Áder János.

Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három teherautónyi, több mint 71 tonna hulladékot hozatott külföldről és próbált elhelyezni egy taszári telephelyen - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

NNGYK: még mindig magas a parlagfű pollenkoncentrációja

Országosan még mindig magas a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn az MTI-vel.
Ezeket a dolgokat kell megtenned önmagadért az őszi hónapokban!

Ezeket a dolgokat kell megtenned önmagadért az őszi hónapokban!

Fogadd meg az alábbi tanácsokat, ha szeretnéd, hogy jobb legyen az életed!

Pedagógusok és szülők csatlakozhatnak az Állatbarát Kihíváshoz a hontalan állatokért

Pedagógusok, szülők és gyerekek csatlakozását várják a szervezők az Állatbarát Kihíváshoz, amely augusztusban a hontalan állatok örökbefogadásának népszerűsítéséről szól.

Elszállíttatta Kaposvár a városban illegálisan lerakott hulladékot

Biztonságos helyre szállíttatta a kaposvári önkormányzat a városban engedély nélkül lerakott 1400 tonna hulladékot - közölte a város polgármestere a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán.

Rendkívüli állapotot vezettek be a szibériai Irkutszk megyében két tartályhajó összeütközése miatt

Rendkívüli állapotot vezettek be az orosz hatóságok a szibériai Irkutszk megye Kirenszki járásában, miután két tartályhajó összeütközött a Léna folyón - közölte Igor Kobzev, a régió kormányzója Telegram-csatornáján kedden.