Jelentősen felgyorsult a klímaváltozás a magyar erdőkben is

A klímaváltozás százszor gyorsabban megy végbe a magyar erdőkben, mint harminc évvel ezelőtt, ezért az erdészetekre komoly feladat hárul jelenleg és a jövőben is - derült ki Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásából, amelyben a korábbi államfő Czimber Kornéllal, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánhelyettesével beszélgetett.A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a mostani csapadékszegény időjárásra is utalva arról kérdezte a szakembert, hogy a 2022-es rendkívüli szárazság mennyire viselte meg a kétmillió hektáron elterülő magyar erdőket. Czimber Kornél elmondta, hogy főként az Alföld déli részén keletkeztek - több százmilliárd forintos - komoly károk, amelyek a fiatal és az idősebb ültetvényeket egyaránt érintették.


Az ország nagyobbik területén viszont az elmúlt években stagnált vagy javult az erdők állapota. Mindezekkel együtt a magyar erdők harmada gyengülőben van az elnyúló száraz időszakok és a nem kiegyensúlyozott csapadékeloszlás miatt, ezért a negatív folyamatok megállítása és visszafordítása érdekében be kell avatkozniuk az erdészeteknek - hívta fel a figyelmet.
    

Áder János arra irányuló kérdésére, hogy a modern technológiákat milyen módon lehet alkalmazni ebben a munkában, a szakember közölte: Magyarország erdeinek nagyobbik részén már elvégezték a fák méretét, elhelyezkedését, az alattuk lévő földtakaró domborzati viszonyait feltáró légi lézeres letapogatást. Műholdfelvételek és komolyabb, méretes drónok segítségével folyamatosan képesek nyomon követni a magyar erdők állapotát, míg a mesterséges intelligencia elemzéseinek segítségével felkészülnek a jövőre, emellett pedig az erdőben elhelyezett érzékelők is segítenek az aktuális és jövőbeni beavatkozások meghatározásában - sorolta.
    

Mint mondta, az erdészeteknek sok lehetőségük van arra, hogy időben beavatkozzanak, hiszen a modern technológia által biztosított tapasztalatok fényében tudják kiválasztani a megváltozó klímához illő fafajokat, gondoskodhatnak bizonyos területeken a vízvisszatartási képesség javításáról, illetve azt is meghatározhatják, hogy milyen fasűrűséggel érdemes egy adott területen ültetvényt telepíteni.
    

A volt államfő egy korábbi kutatást idézett fel, amely szerint a megfigyelések azt mutatják, hogy az utolsó jégkorszak óta az erdészeti klímazónák száz évente öt kilométert "vándoroltak" délről északra, de ez a folyamat mára jelentősen felgyorsult. Czimber Kornél közölte: a klímaváltozás miatt ma már százszorosára gyorsult a folyamat, azaz évente tolódnak el öt kilométernyit a zónák északi irányba.


Éppen emiatt ma érdemesebb az erdők esetében olyan fafajtákat - például olyan tölgycsemetéket - ültetni a mi égövünkön is, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt Törökország vagy éppen Bulgária erdeiben érezték jól magukat. E "gyorsított adaptáció" érdekében a magyar erdész szakma már fel is vette a kapcsolatot mind bolgár, mind török erdészekkel a tőlünk délebbre őshonos, szárazságtűrőbb tölgyfélék tanulmányozása, betelepítése céljából. E téren Tolna vármegyében már vannak is jó tapasztalatok a megváltozó éghajlati viszonyokat jól toleráló szürke tölggyel kapcsolatban - fűzte hozzá.
    

A szakember arra is kitért, hogy a mai kor vívmányait felhasználva, az erdőmérnökök a bioinformatika eszköztárát is használják az erdők megóvására, fejlesztésére, így oltóanyagok vagy bizonyos káros hatásoknak ellenálló egyedek létrehozására alkalmas szaporítóanyagok kifejlesztésére. Czimber Kornél beszélt továbbá arról, hogy a magyar szakemberek tudását a világ más részein - így Algériában, Mongóliában - is alkalmazzák jelenleg, így - a többi között - leromlott állapotú erdők feljavítását célzó programok kidolgozásában vesznek részt magyar mérnökök.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A Forest and Whale búzahéjból készült ehető éthordó dobozokat dob piacra

A szingapúri székhelyű Forest and Whale tervezőstúdió Reuse nevű terméke egy éthordó, amelyet az étel elfogyasztása után meg lehet enni vagy komposztálni. A stúdiót Gustavo Maggio és Wendy Chua alapította, és céljuk az egyszer használatos műanyagok alternatíváinak felfedezése és elérhetővé tétele.

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

Fiatal klímaaktivisták, akikről nem esik annyi szó, mint Greta Thunbergről

A Föld egészséges jövőjéért küzd Mari Copeny, Xiye Bastida és Autumn Peltier.

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

Újjászületett a kihalt erdő, ahova kétmillió fát ültettek

A híres brazil fotós, Sebastião Salgado és felesége mentette meg a pusztulásnak indult esőerdőt.

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Nyugtalanító dolgok derültek ki a Földről

Hét érdekesség, amire 2018-ban jöttek rá a tudósok.

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Hétköznapi műanyagok, amiket mellőznünk kellene

Teljesen feleslegesen használjuk a nehezen lebomló hulladékokat, miket könnyen helyettesíthetnénk környezetbarát megoldásokkal.

Óvjuk vizeinket!

Óvjuk vizeinket!

A globális környezeti problémák mindegyike súlyos kihatással lehet az emberiség jövőjére nézve, ám mind közül talán az édesvízi készleteink megcsappanása és minőségük romlása a leginkább fenyegető. A ...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

3000 darab metró kocsi süllyedt el az óceánban

A cím alapján az évezred balesete lenne, de a hír igaz és mégsem történt semmilyen katasztrófa. New York-i közlekedési cég eddig összesen 3000 darab metró kocsit dobott az óceánba. Most meg azt gond...

http://ujhazak.com