Krónika 1. rész (napirend előtt: akkumulátorgyárak, gyermekvédelem, határvédelem)

Az akkumulátorgyárak telepítéséről, a gyermekvédelmi politikáról és a határvédelemről beszéltek képviselők az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.    Az ülés elején megemlékeztek Zatykó János (MSZP) és Suchman Tamás (MSZP) elhunyt volt országgyűlési képviselőkről.

    LMP: a kormánynak meg kellene kérdeznie az embereket az akkumulátorgyárakról

Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt, hogy a kormány egy olyan politikai döntést hozott, amely szerint mindenben kiszolgálják a távol-keleti akkumulátorgyárakat. Az elmúlt hónapokban rengeteg megdöbbentő döntést hoztak ennek érdekében, miközben a kritikákat figyelmen kívül hagyják, pedig az akkumulátorgyártás nem környezetbarát - jelentette ki.
    

Úgy vélte, a kormánynak nincsenek érvei, és mindenkit ellenségnek tekint, aki fel akarja emelni a szavát a természeti kincsek védelmében. Ha a kormánynak lenne igaza, nem vonakodna megkérdezni az embereket egy-egy újabb ilyen beruházás előtt - hangsúlyozta. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy válaszolt, hogy nagyon fontos a párbeszéd és az egyeztetés a helyieket érintő kérdésekben. A kormány komolyan gondolja, hogy az összes beruházás esetében be kell tartani az előírásokat - jelentette ki.
    

Kiemelte: lényeges, hogy Magyarország részt vegyen a technológiai versenyben a járműiparban.

Sok más uniós tagállamban is sorra létesülnek akkumulátorgyárak - mutatott rá. Hozzátette: úgy tűnik, az egész világ részt vesz ebben a technológiai versenyben.


    Párbeszéd: a kormány nem védi meg a gyermekeket

Szabó Timea (Párbeszéd) kifejtette: nemrég jogerősen elítéltek egy nevelőt, aki Böjte Csaba egy otthonában rendszeresen bántalmazott gyermekeket. Nem életszerű, hogy a fenntartó nem tudott ezekről az esetekről - vélekedett. Közölte: nem elszigetelt esetekről van szó. Böjte atya áldozatnak állítja be magát, de nem ő az áldozat, hanem a gyermekek - mondta.
    

Kiemelte: ez nem Böjte atyáról szól, hanem a kormány kétszínű politikájáról a gyermekvédelem ügyében, hiszen a történeteket sem ítélte el. A kormány nem védi meg a valódi áldozatokat - mondta. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára minderre közölte: a kormány mindenkit elítél, aki gyermekekkel szemben bármilyen erőszakot elkövet, ez ugyanis elfogadhatatlan.


A kormány kezdeményezésére szigorították a szabályokat az ilyen elkövetők esetében, és népszavazást is indítottak a gyermekvédelem ügyében - mondta. Hozzátette: az ellenzék ezzel szemben érvénytelen szavazásra buzdította az embereket a referendumon, mert ennyire volt fontos a gyermekvédelem az ellenzéknek. Kifogásolta, hogy a képviselő éppen Böjte Csabát támadja, aki - mondta - rengeteget tett a gyermekek megsegítéséért, erre tette fel az életét.


    Mi Hazánk: változtatni kell a határvédelem szabályain

Toroczkai László (Mi Hazánk) úgy látja, a kormány az illegális migrációt nem a határvédelemmel, hanem az alacsony bérekkel és a magas árakkal állította meg. Ugyanakkor a határtérségben lassan anarchikus állapotok alakulnak ki, mert önmagában a kerítés nem működik - vélekedett. Közölte: kiterjedt "embercsempész-maffia" működik a határtérségben, és a külföldi bűnszervezetek már Magyarországon is felbukkantak. Amikor a rendőrök elfogják az embercsempészeket, illegális betolakodókat, nem tehetnek mást, mint hogy visszaviszik őket a határ szerb oldalára - mondta.
   

Kiemelte: változtatni kell a hatályos jogszabályokon, hogy akiket elfognak a térségben, ne szabadon engedjék, továbbá a határt védő rendőrök kapjanak felhatalmazást, hogy adott esetben használhassák a fegyverüket. Rétvári Bence úgy válaszolt, hogy a magyar baloldal a kormánnyal ellentétes álláspontot foglal el a bevándorlás és a kerítés kérdésében.
    

Közölte: sem az embercsempészek, sem az illegális bevándorlók agresszivitása nem csökkent az elmúlt időben. A határvédelemnek igen jelentős költségei vannak, ennek alig egy százalékát fizette ki az EU, pedig az unió határát is védik - mutatott rá.


    Jobbik: fel kell lépni az embercsempészek ellen


Sas Zoltán (Jobbik) elmondta: az elmúlt időben megháromszorozódott a jogszerűen intézkedő rendőrök elleni támadások száma. Ezek a támadások elsősorban a déli határon történnek és jelentős részben embercsempészek követik el - mondta. Úgy vélte, mindéképpen fel kell lépni az embercsempészek ellen, és a kormány feladata, hogy megfelelő védőfelszerelésekkel lássa el a rendőröket. Ezen túl hatékony jogszabályokkal is védeni kell a rendőröket - mondta.
    

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett: 2015 óta védik fokozottan az ország határait, példás együttműködésben a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca. Azt mondta: azért érkeznek kevesebben a magyar határszakaszra, mert tudják, hogy itt nehezebb átjutni. Kitért rá: folyamatos a haderőfejlesztés, hiszen mindenre fel kell készülni, és a magyar katonák valóban felkészülten védik az ország biztonságát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com