Kunhalmokat és földvárakat állítottak helyre a Kiskunságban

Látogathatók azok a kunhalmok és földvárak, amelyeket az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának (KEOP) támogatásával, több mint 200 millió forintos költséggel állítottak helyre a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága területén.

Balázs Réka programvezető az MTI-nek elmondta: azok a kunhalmok és földvárak, amelyek túlélték az elmúlt évszázadok viharait, ma már országos jelentőségű védett természeti területnek minősülnek.

kunhalom

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy megőrizze és minél szélesebb körben ismertté tegye ezeket az emberkéz alkotta, történelmi emlékeket őrző és számos legendában is megjelenő kultúrtörténeti jelentőségű létesítményeket.

Ennek érdekében 2013 és 2015 között a tiszaalpári és érsekhalmai földváron, a vaskúti halmokon és a dunatetétleni Csárda-halomnál beszakadt üregeket, illegális anyagnyerő gödröket feltöltötték, a balesetveszélyes partfalszakaszokat megerősítettek, valamint felszámolták a hulladéklerakás nyomait és visszaszorították az invazív növények további terjedését – tájékoztatott.

Valamennyi bolygatott felszínt a halmok és földvárak egykori környezetében megtalálható, szárazságtűrő, löszpusztagyepekre jellemző fűmagkeverékkel gyepesítették vissza – tette hozzá jelezve, hogy a munkálatok folyamatos régészeti megfigyelés és leletmentés mellett zajlottak.

kunhalom2

A programvezető szólt arról is, hogy az érintett területeken új kirándulóutakat és tanösvényeket is létesítettek, mivel szándékaik szerint a most helyreállított halmok és földvárak az első állomásai annak a Duna-Tisza-közét behálózó tanösvény-láncolatnak, amelyre felfűzik majd az összes, napjainkban még tájképi elemként is megőrződött kunhalmot és földvárat. A kiépített bemutatóhelyek, tanösvények hamarosan a geocaching-hálózathoz is csatlakoznak – közölte.

Balázs Réka kitért arra is, hogy levéltári dokumentumok, régi térképek mintegy 40 ezerre teszik a történelmi Magyarország területén egykor előforduló halmok számát. Ezek szinte kivétel nélkül intenzív földművelés alá eső területen helyezkednek el, így az egykori árkok mára betemetődtek, a sáncok lassan beleolvadnak a környező terep szintjébe.

Sokat közülük el- és beszántottak, anyagukat elhordták, a keletkezett bányagödröket pedig ma is illegális hulladéklerakónak használják. Ott, ahol természetes gyeptakarójukat feltörték, majd a terület intenzív használata megkezdődött, megtelepedtek az agresszívan terjedő özönnövények is, melyek kiszorítják a természetes előfordulású növényzetet.

A halmok és földvárak ugyanakkor nemcsak a kirándulók, de több tudományterület kutatója számára is érdekesek, hiszen összehordott anyagukban megtalálhatók a különböző korok természeti és kultúrtörténeti örökségének lenyomatai.

Művelésből való kivonásuk, állagmegóvásuk és hosszútávú védelmük megakadályozza további pusztulásukat, ezzel teret biztosítva a későbbi kutatások, új, roncsolásmentes vizsgálati módszerek alkalmazására.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com